Vágólapra másolva!
Továbbra sincs túl jó hangulat az európai tőzsdéken, ugyanakkor kora délutánra némiképp csökkent a pesszimizmus.
Vágólapra másolva!
  • Továbbra is pesszimista piaci hangulat uralkodik az európai piacokon, ugyanakkor a nyitáshoz képest mérséklődtek a mínuszok a börzéken.
  • Európa legnagyobb hadászati cégének, a BAE-nek árfolyama több mint 10 százalékot esett egy profit warning miatt.
  • Az Air France-KLM légitársaság viszont három év után újra nyereséget tudott felmutatni, ennek ellenére a vállalat részvénye több mint 3 százalékot estek. Kora délutánra azonban a lejtmenet nagy részét sikerült ledolgozni.
  • Ugyanez azonban a hazai tőzsde indexéről nem mondható el, a BUX már 0,5 százalékos csökkenésben tartózkodik. Igaz, még ennek ellenére is felülteljesíti a főbb európai benchmarkokat.
  • A blue-chipek közül a Mol teljesít a legrosszabbul 1,3 százalékos mínuszával. Vele szemben az OTP 0,4 százalékos csökkenése mérsékeltebbnek mondható, míg a Richternek és a Magyar Telekomnak stagnálásra futja.
  • A tegnap este gyorsjelentő cégek közül a PannErgynek jelentős eladói nyomással kell szembenéznie, jelenleg közel 6 százalékos mínuszban tartózkodik a papír. Eközben a kedvezőbb számokkal előrukkoló Graphisoft Park 1,7 százalékos növekedést tud felmutatni.
  • Eközben a forint árfolyama az euróval szemben nem tartózkodott sokiág kétéves mélypontján, ugyanakkor a 314-es szinttől nem tud tartósan eltávolodni az EURHUF.
  • Amerikában a Facebook 4 százalékos eséssel készül nyitni, miután a társaság bejelentette, hogy 19 milliárd dollár fejében megvásárolja a mintegy 1 milliárd felhasználóval rendelkező WhatsAppet.
  • A Tesla árfolyama a piacnyitás előtti kereskedésben 10 százalékos pluszban, 212,5 dollár közelében tartózkodik a tegnapi esti gyorsjelentésnek köszönhetően.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu