Vágólapra másolva!
Jól teljesítenek ma a kínai részvények, miután a likviditással kapcsolatos félelmek valamelyest enyhültek.
Vágólapra másolva!
  • A kínai részvények elsősorban a bankközi kamatláb csökkenéséből tudnak profitálni, ami azt jelzi, hogy valamelyest enyhülnek a likviditással kapcsolatos félelmek. Így a pénzkínálat még a jegybank forráskivonása után is elegendő lehet a rendszerben. A shanghai Composite és a hongkongi index 0,3-0,9 százalékos pluszokban jár.
  • A japán tőzsde ugyanakkor már nem remekel, a Nikkei 0,5 százalékot veszített ma értékéből, ami elsősorban a jen dollárral szemben mutatott erősödésével magyarázható.
  • A többi index alapján azonban összességében vegyes kép rajzolódik ki a mai ázsiai kereskedésben. A befektetők vélhetően már a holnapi kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindexet várják.
  • Az amerikai piacokon is inkább a kivárás volt jellemző tegnap, csak a Nasdaq tudott 0,4 százalékkal emelkedni, míg az S&P 500 és a Dow Jones szinte alig mozdult.
  • Ma érkezik ugyanis a Fed előző ülésének jegyzőkönyve, melyből fontos következtetéseket is levonhatnak majd a befektetők a Fed QE3 programmal kapcsolatos terveivel kapcsolatban.
  • Nyugtalanító esemény lehet a tőzsdék szempontjából viszont, hogy Ukrajnában kiújultak a harcok, és a tegnap este folyamán legalább 18 személy vesztette életét Kijevben. A bizonytalanságot jól jelzi, hogy az ukrán kötvényhozamok történelmi csúcsok közelébe emelkedtek.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu