Vágólapra másolva!
Nem kezdett jól ma a magyar tőzsde, elsősorban az OTP gyenge teljesítménye húzza le a BUX indexet.
Vágólapra másolva!
  • Az OTP 4 200 forint alá került a nyitás után, de a másik bankpapír, az FHB sem szerepel jól 3 százalékos mínuszával.
  • A Magyar Telekom és a Richter ugyanakkor 0,3-0,6 százalékos emelkedésével nem kezdett rosszul, és a Mol is tud minimális emelkedést mutatni, alacsony forgalom mellett.
  • A forint viszont rosszul kezdett, az euróval szembeni árfolyam nagyon rövid idő alatt 313-ra is eljutott, holott a tegnapi kamatvágás előtt még 308,5 közelében mozogtak a jegyzések.
  • Mentségére szóljon a magyar tőzsdének, hogy Európában sem túl acélos a hangulat, a tegnapi összességében gyenge teljesítmény után ma sem tudnak érzékelhető emelkedést produkálni a piacok.