Csányi gigantikus vágóhidat épít

Vágólapra másolva!
Amennyiben időben megszerzik a szükséges engedélyeket, hamarosan belekezd az ország legnagyobb vágóhídjának építésébe a Bonafarm-csoport Mohácson - olvasható a keddi Népszabadságban.
Vágólapra másolva!

A lap pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja: a második negyedévben az útépítés és a közművek fejlesztése kezdődhet el, az év második felében pedig már az üzem kivitelezési munkái is elindulnának.

Az új vágóhíd kialakítása a tervek szerint 13-15 milliárd forintba kerül majd - írja a Népszabadság.