Nem tetszik a Viber a befektetőknek

Vágólapra másolva!
Közel 10 százalékot zuhant a Vibert felvásárló Rakuten árfolyama, a befektetők ugyanis nem igazán örülnek az azonnali üzenetküldő alkalmazás felvásárlásának.
Vágólapra másolva!
  • Ahogyan az a hétvégén kiderült, a japán Rakuten végül 900 millió dollárt fizet a Viber azonnali üzenetküldő alkalmazásért, illetve az ezzel kapcsolatos vállalatért.
  • A Viber ugyanakkor egyelőre még nem tud nyereséget termelni, tavaly 29,5 millió dolláros nettó veszteséget halmozott fel.
  • A befektetők feltehetően viszont annak sem örülnek, hogy a pénteken közzé tett éves jelentésben csak 42,9 milliárd jen nettó nyereségről számolt be a vállalat, szemben az elemzők által várt 54,2 milliárd jennel.
  • Ráadásul a Rakuten felvásárlásai azért nem mindig sikerülnek jól, a digitális könyveket árusító Kobo ugyanis többször került már a befektetők elégedetlenségének fókuszába. Ennek megfelelően pedig a Viber is felvásárlása is kissé negatívan csapódhatott le a piacon.
  • A Rakuten végül 9,5 százalékot esett a mai kereskedésben Japánban, amire már 4 hónapja nem volt példa.