Folytatódik az árzuhanás a Telenornál

Telenor napi grafikon (Olso)
Vágólapra másolva!
5 százalékot zuhant a norvég Telenor árfolyama, miutána  társaság a várakozásoktól jócskán elmaradó nyereségről számolt be. Ráadásul a 2014-es üzelti év sem lesz túl acélos az elemzői előrejelzésekhez képest.
Vágólapra másolva!
  • A befektetők által nagy figyelemmel követett értékcsökkenés és amortizáció előtti üzemi eredménye (azaz EBITDA) csupán 8,83 milliárd korona lett, míg a Bloomberg elemzői konszenzusa 9,16 milliárd koronát vetített előre.
  • Ráadásul a menedzsment az idei várakozásaival sem kápráztatta el a befektetőket, ugyanis a 34,5 milliárd koronás EBITDA prognózis is jelentős mértékben tér el a szakértők által várt 38,84 milliárd koronás értéktől.
  • Az osztalék terén sem lehetnek maradéktalanul elégedettek a részvényesek, miután a társaság vezetése részvényenként 7 koronás osztalékot javasolt a 2013-as év eredménye után. Ugyanakkor a Bloomberg elemzői konszenzusa szerint a szakértők 7,8 korona körüli összeggel számoltak.
  • A Telenor elsősorban Ázsiában és Kelet-Európában próbálja meg ellensúlyozni a skandináv piacokon tapasztalt lassulást. Ugyanakkor Magyarország nem számít húzópiacnak, a negyedik negyedévben az egyé évvel korábbihoz képest csaknem megegyező árbevételről és EBITDA-ról számolt be a Telenor hazai leánya euróban mérve.
  • Ugyanakkor hazánkban folytatódott az előző negyedév után a Telenor EBITDA marginjának romlása, az eredményhányad már 30 százalék alatt található. Ezzel pedig már a Magyar Telekom csoportszintű harmadik negyedéves EBITDA marginját is alulmúlja. Utóbbi cég legfrissebb számaira február 27-én derül majd fény.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
  • A kedvezőtlen gyorsjelentés következtében közel 5 százalékot esett a Telenor árfolyama az oslói tőzsdén. 2014 eleje óta pedig így már 10 százalékkal kerül lejjebb a norvég telekompapír árfolyama.
Telenor napi grafikon (Oslo) Forrás: Bloomberg, Investor.hu