Vágólapra másolva!
Kiváló negyedévet zárt a francia Société Générale, miután a bankcsoport a vártnál sokkal nagyobb nettó nyereséget ért el, és remekül teljesített a lakossági üzletág. 4,3 százalékos pluszban jár már az árfolyam.
Vágólapra másolva!

Ami talán a legfontosabb, hogy a 2012 negyedik negyedévében elért 471 millió eurós veszteséghez képest, most 322 millió eurós nettó nyereséget ért el a francia bankcsoport. Ráadásul nem csak az egy évvel korábbi, hanem a várakozásokban szereplő 163 millió eurót is simán túlteljesítette a vállalat, így joggal jelenthető ki, remek negyedévet zárt a SocGen.

A lakossági üzletág remekül szerepelt

A vártnál jobb teljesítmény egyrészt a Franciaországban, és Oroszországban is remekül muzsikáló lakossági üzletágnak volt köszönhető. Előbbi esetében 254 millióról 281 millió euróra nőtt a nyereség, míg az oroszoknál a 2012 negyedik negyedéves 61 millió után 69 millió eurót ért el a SocGen.

Ezzel szemben a vállalati, és a befektetési üzletág már nem szerepelt ennyire jól, 29 milliós eurós veszteséget sikerült elérni, pedig egy évvel korábban még 446 millió eurós nyereségre tettek szert. A gyenge teljesítmény hátterében ugyanakkor egy 446 millió eurós büntetés áll, amit még a 2006 márciusa és 2008 májusa közötti kamatláb manipulálások miatt kellett fizetnie a cégnek.

Ráadásul még az ún. "Global-markets" üzletágban is jól teljesített a bankcsoport, 1,04 milliár deurós bevételt ért ek el az egy évvel korábbi 977 millióhoz képest. Itt főleg a különböző termékekkel (hitelpapírok, devizák, nyersanyagok és részvények) való kereskedés zajlik. Az első három szegmensben viszont 39 százalékkal csökkent éves szinten a bevétel, így a jó teljesítmény elsősorban a részvénykereskedelem 93 százalékos bevételnövekedésének köszönhető.

1 eurós osztalék jön

Az összességében kedvező eredményekre így végül részvényeként 1 eurós osztalékot fizet majd a bank, ami a jelenlegi árfolyamot tekintve több mint 2 százalékos osztalékhozamnak felelne meg. Kedvezőnek számít az is, hogy a SocGen visszafizette az EKB-tól kapott 3 éves lejáratú hitelét is, ráadásul a Bázel III-as szabályrendszer szerinti tőkemegfelelési mutatója is 10 százalék fölé ért.

A Société Générale továbbá 2015-re szeretné elérni, hogy a tőkearányos jövedelmezőség (ROE) mutató 10 százalékra emelkedjen a jelenlegi 8,4 százalékról. A hitelpapír-üzletágat ráadásul tovább bővítené a bankcsoport, amit a Newedge Group teljes megszerzésével érne el.

A kedvező hírekre a SocGen ma az egyik legerősebben teljesítő papír a nyugat-európai piacokon, 4,6 százalékos pluszban jár már az árfolyam a reggeli órákban.

A Société Générale napi grafikonja (Párizs) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Akció!

Februárban közelebbről is megismerkedhetnek ügyfeleink a párizsi, amszterdami és brüsszeli piacokkal, ugyanis legújabb akciónk keretében kedvező díjak mellett lehet kereskedni a börzéken forgó értékpapírokkal! Az akció részleteiről az alábbi oldalon tájékozódhat:

Kereskedjen európai részvényekkel szinte ingyen!