Van még dolga a Fed-nek

Vágólapra másolva!
Az amerikai munkaerőpiac javulása még koránt sem kielégítő, ezért további erőfeszítéseket kell még tenniük - derült ki Janet Yellen, a Fed új elnökének mai beszédéből.
Vágólapra másolva!

Janet Yellen hamarosan megkezdi kongresszusi meghallgatását (magyar idő szerint 16 órakor), azonban beszédének jegyzetei korábban nyilvánosságra kerültek, melyekből az alábbiak derültek ki:

  • Az amerikai munkaerőpiac javulása messze van a kielégítőtöl, és további erőfeszítésekre van szükség annak egészséges állapotának eléréséhez.
  • Noha a munkanélküliségi ráta közel került a Fed 6,5 százalékos céljához (6,6 százalékra csökkent), ez még messze van attól, hogy a jegybankot elégedettséggel töltse el. Ennek oka, hogy egyre többen hagyják el a munkaerőpiacot, és lépnek át agazdaságilag inaktívak táborába (a témával ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen: Visszatérnek a munkába az amerikaiak).
  • Yellen szerint a munkanélküliségi ráta önmagában nem elegendő a munkaerőpiac állapotának jellemzéséhez.
  • Yellen elkötelezett a jegybank számára előírt két cél teljesítésének irányában. Nevezetesen, hogy az USA elérje a teljes foglalkoztatottságot, és az infláció tartósan ne térjen el a 2 százalékos céltól.
  • Az eszközvásárlási program csökkentésének üteme nincs kőbe vésve, és ha szükséges, változtathatnak rajta. Azonban a tervek szerint vélhetően folytatni fogják a QE3 mérséklését, mivel az amerikai gazdaság a javulás útjára lépett. Ehhez az is kell, hogy a közeljövő makroadatai megerősítsék a döntéshozókat arról, hogy a munkaerőpiac tovább javul, és az infláció emelkedik.
  • Yellen folytatni fogja az elődje által megkezdett monetáris politikát, és közölte, hogy az elmúlt hetek csalódást keltő makroadatai önmagukban nem elegendőek a főbb irányvonalak megváltoztatásához. Az amerikai gazdaság mérsékelt ütemben fog javulni idén és jövőre a várakozásai szerint.
  • A jelenlegi globális pénzügyi zavarokat figyelemmel kísérik, de azok jelenleg nem jelentenek lényeges kockázatot az USA gazdasági kilátásaira.
  • A hírekre nagy erősödésnek indult a dollár, mely 1,363-ig ereszkedett le az euróval szemben. A dollár erősödése negatívan érintette az aranyat, a nemesfém 1278 dollár alá esett vissza három hónapos csúcsáról, amit azóta kissé korrigálni tudott.
EURUSD árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Arany árfolyama (dollár/uncia) Forrás: Bloomberg, Investor.hu