Hatalmas sprintet vághat le a Sprint

Vágólapra másolva!
Több mint 7 százalékos pluszban nyithat ma a Sprint, miután a telekomcég a várakozásoknál jobb negyedéves teljesítményéről számolt be.
Vágólapra másolva!
  • 9,14 milliárd dolláros árbevételt ért el a Sprint az előző negyedévben, miközben az elemzők csak 8,99 milliárd dollárt vártak.
  • Ráadásul az előzfizetők száma is csak 69 ezer fővel csökkent, holott a Bloomberg elemzői konszenzusa 371 ezer fős csökkenést vetített előre.
  • Ennek függvényében az sem meglepő, hogy a havi átlagos telefonszámla is magasabb lett a vártnál a Sprint ügyfelei között, 64,11 dolláros lett, szemben a várakozásokban lévő 64,01 dollárnál. Ugyanakkor a harmadik negyedéves 64,28 dollárhoz képest csökkenés látható.
  • A cég pedig továbbra is veszteséges, az előző negyedévben részvényenként 26 centes veszteséget ért el a társaság.
  • Ez pedig elsősorban az egyre növekvő versennyel, valamint a magas fejlesztési költségekkel magyarázható. A Sprint egyébként 16 milliárd dollárt költ majd a következő két évben a hálózatok fejlesztésére.
  • A befektetők azonban egyelőre örülnek a vártál jobb híreknek, ezért 7 százalék feletti plusz jöhet nyitáskor.