Betett a franciáknak a magyar dohánybolt

Vágólapra másolva!
Megszenvedte a magyarországi dohány értékesítések szigorítását a francia óriáscég, a Lagardère is. A cég legjelentősebb divíziójának bevételei ugyanis a magyarországi hatások miatt is csökkentek tavaly. A részvény árfolyama egyébként nagyot ugrott, miután a cég magasabb profitot vár, mint ahogyan azt korábban közölte.
Vágólapra másolva!

A cég annak ellenére vár jobb növekedést 2013-ra, hogy a negyedik negyedéves bevételeket az erős euró visszahúzta. A Lagardère ma tette közzé értékesítési számait (az éves jelentése március 12-én jön), és organikus alapon 1,3 százalékos csökkenést ért el 2013-ban. Ugyanakkor profit szinten a cég a korábbinál nagyobb, öt százalék feletti növekedést vár a tavalyi évre vonatkozóan.

Érdekes egyébként, hogy a társaság külön feltünteti, a magyarországi dohányeladások szigorítása nélkül „csak” 0,7 százalékos lenne a csökkenés a teljes árbevételt tekintve organikus alapon.

A Lagardère rengeteg területen tevékenykedik, könyvkiadói üzletága például szép növekedést ért el az értékesítések terén (+6,7%), különösen a brit és a francia piac szerepelt jól. A cég adja ki többek között Stephenie Meyer és J.K. Rowling könyveit is. A könyvek mellett még a társaság szolgáltatói divíziója is jó teljesítményt ért el. Ebben a szegmensben olyan tevékenységeket gyűjt össze a vállalat, mint a reptéri kiskereskedelmi boltok üzemeltetése, vagy az egyes országokban a különböző magazinok és újságok terjesztése.

Forrás: Investor.hu

Ezt a divíziót sújtotta a magyar szigorítás, mivel a vállalat beszámolója szerint a szolgáltatói üzletág 0,9 százalékos zsugorodására jelentős hatással volt a magyarországi dohányértékesítések szigorítása, ugyanis ennek kiszűrésével 0,3 százalékos növekedést ért el a biznisz.

Nem szerepelt jól viszont a médiaszegmens (árbevétel: -3,8%), ahol tévé, rádió és nyomtatott sajtó is található. Emellett pedig küszködött az „Unlimited” üzletág is(árbevétel: -13%), ahol sporthoz kapcsolódó tevékenységeket végez a társaság, mint például ügynöki képviselet, marketing és közvetítési jogok értékesítése.

A részvény árfolyama a társaság optimizmusa miatt pedig több mint négy százalékos pluszba lendült a keddi kereskedésben, ezzel pedig fontos szint fölé ért a papír. Ha ezt meg tudná tartani, akár a tavaly tavasszal látott szintek közelébe is elmenetelhetne a részvény.

A Lagardère árfolyama (Párizs) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Akció!

Februárban közelebbről is megismerkedhetnek ügyfeleink a párizsi, amszterdami és brüsszeli piacokkal, ugyanis legújabb akciónk keretében kedvező díjak mellett lehet kereskedni a börzéken forgó értékpapírokkal! Az akció részleteiről az alábbi oldalon tájékozódhat:

Kereskedjen európai részvényekkel szinte ingyen!