Nem harcol tovább az Apple ellen a tőzsdecápa

Apple árfolyama (Nasdaq)
Vágólapra másolva!
Visszavonulót fújt Carl Icahn, az Apple egyik nagytulajdonosa, aki nem harcol tovább azért, hogy a technológiai óriás 50 milliárd dolláros saját részvény visszavásárlási programot indítson - tájékoztatott a Bloomberg.
Vágólapra másolva!
  • Icahn régóta szerette volna elérni, hogy az Apple 50 milliárd dollárnyit vásároljon vissza a cég részvényeiből, így juttatva vissza jelentős összeget a tulajdonosoknak. Ezt szavazásra kívánta felbocsátani az Apple legközelebbi, február 28-ai részvényesi közgyűlésén.
  • Az Apple rendületlenül ellenállt a milliárdos "hadjáratának", és arra kérte részvényeseit is, hogy ne támogassák Icahn javaslatát.
  • Az Apple másik nagyobb részvényese, a New-York-i állami nyugdíjalap ma jelezte, nemmel fog szavazni Icahn javaslatára a február 28-ai közgyűlésen. Ezen túl az ISS tanácsadócég is azt javasolta az Apple részvényeseinek, hogy ne támogassák a tőzsdecápa javaslatát.
  • Ezt látva Icahn ma bejelentette, hogy nem harcol tovább az 50 milliárd dolláros saját részvény visszavásárlári programért. Elmondása szerint elégedett a cég jelenlegi saját részvény visszavásárlási terveivel, és az eddigi 14 milliárd dolláros részvény visszavásárlásokkal. Ezzel szerinte az Apple már majdnem annyit költött részvény visszavásárlásokra, amennyit ők szerettek volna, így nincs értelme tovább ragaszkodni céljához.
  • A hírekre 1,7 százalékos pluszba lendült az Apple árfolyama.
Apple árfolyama (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu