Nem kozmetikázna annyit a Nestlé

Vágólapra másolva!
Megválna a Nestlé a világ legnagyobb kozmetikai cégében, a L’Oréalban lévő részesedésétől, nyilatkozták az ügyet ismerő források a Bloombergnek. A Nestlének 30 milliárd dollárnyi része van a L’Oréalban, és ezt szeretné legalábbis csökkenteni a társaság.
Vágólapra másolva!

Kiszáll a Nestlé a L’Oréalból?

A Nestlé keresi a lehetőségeket, hogy csökkentse nagyjából 30 milliárd dollárnyi értékű L’Oréal részesedését. A Bloombergnek nyilatkozó, nevük elhallgatását kérő források szerint a két cég a legmagasabb szinteken tárgyalja a témát, bár a tulajdonhányad jelentős csökkentése akár éveket is igénybe vehet, annak nagysága és a kapcsolatok komplexitása miatt.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az ügyet az is bonyolítja, hogy a francia milliárdos dinasztia, a Bettencourt család 31 százalékban tulajdonolja a L’Oréalt, így a Nestlének a francia cég mellett még a családdal is egyeztetnie kell. Habár a Nestlé értékesítésről már régebb óta pletykálnak, az előkészületek viszont azért gyorsulhattak fel mostanában, mivel a Nestlé részesedésének eladásához kapcsolódó megszorítások áprilisban járnak le, mondák el a források. Ez a megszorítás annyit jelent, hogy a Nestlének először a Bettencourt családnak kell felajánlani a papírokat. (Ez jár le április 29-én.)

A svájciaknak több lehetőségük is van, hogy eladják részvényeiket. A vevő lehet akár a Bettencourt család, maga a L’Oréal, vagy megtehetik azt a tőzsdén is, de ezek kombinációja sem elképzelhetetlen. Ha a világ legnagyobb kozmetikai cége veszi vissza a részvényeket és azokat ki is vezeti a tőzsdéről, az a jelenlegi tulajdonosoknak jó, hiszen a náluk lévő részvények értéke nő. (Kvázi saját részvény visszavásárlással egyenértékű az akció.)

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Nem vonzó a szépségipar

Egyébként a Nestlé azért válna meg L’Oréal részvényeitől, vagy legalábbis azok nagyobb hányadától, mivel a svájci cégnél a kozmetikai termékek nem illenek bele a társaság stratégiájába, a társaságnál ugyanis az táplálkozási- és az egészség üzletágra fokuszálnak. Persze, ha nem sikerül megegyezni az érintett feleknek, akár minden maradhat a régiben is.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Nestlé ugyanis hat milliárd dollárnyi készpénzen ül már most is, vagyis nincs rákényszerítve, hogy minél előbb eladja részét. A kulcs a megfelelő ár elérése, és eddig még semmilyen döntés nem született az időpontról, mondták el az ügyet ismerő források.

A Nestlétől nem kívánták tovább kommentálni a híreket, a szóvivő csak annyit mondott, hogy a cég L’Oréalban lévő része fontos téma a társaság számára, és az igazgatóság is kiemelt figyelemmel kezeli az ügyet.

A spekuláció azonban már beindult, ugyanis a francia Sanofi gyógyszergyártó korábban úgy fogalmazott, hogy fontolgatja a L’Oréal 8,9 százalékos részesedésének visszavásárlását. Egyesek szerint pedig a L’Oréal az ebből származó pénzt használhatná fel a Nestlé pakettjének megvásárlására.

Egyébként a Nestlé még 1974-ben vásárolt L’Oréal részesedést a Bettencourt családtól, és nagyjából a profitjának tizede származik a kozmetikai cég részéről. A L’Oréal vezére, Jean-Paul Agon korábban úgy nyilatkozott, hogy nem lát semmilyen szinergiát a két cég között.

A L’Oréal befektetői meglehetősen pozitívan fogadták a híreket, ugyanis a cég árfolyama közel öt százalékkal emelkedik a párizsi parketten. De a Nestlé részéről is pozitív a reakció, a svájci cég részvényeinek árfolyama fél százalékos pluszban áll. A L’Oréal ma piaczárás után teszi közzé negyedéves gyorsjelentését, míg a Nestlé február 13-án számol be eredményéről.

A L'Oréal árfolyama egyébként a tavaly június óta kialakult sáv tető közelébe ugrott, habár azt eddig nem tudta átugrani. Ha ez a következő napokban megtörténne, mondjuk egy kedvező gyorsjelentést követően, akkor egy nagyobb tér is nyílhatna egy emelkedés előtt.

A L'Oréal árfolyama (Párizs) Forrás: Bloomberg, Investor.hu
A Nestlé árfolyama (Zürich) Forrás: Bloomberg, Investor.hu