Negatív inflációs adat is érkezhet

Vágólapra másolva!
A legizgalmasabb hazai makrogazdasági adatokra sajnos péntekig kell várni, de addig is történhetnek érdekes események. Ez várható a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Múlt héten némileg megnyugodhattunk a forint árfolyama miatt, de korántsem biztos, hogy túl vagyunk már minden izgalmon. A jegybanki kamatdöntés csak a jövő héten lesz, még jó néhányat kell aludnunk addig, hogy kiderüljön, a Monetáris Tanács tagjai még mindig látnak-e teret a kamatcsökkentésre.

Lesz a héten cseh, lengyel, szlovák, román, svájci, német, kínai inflációs adat, de bennünket természetesen a magyar érdekel a leginkább, amely pénteken jön ki. Az utóbbi időben a „rezsicsökkentések” miatt rekordalacsonyak voltak a hazai inflációs adatok, a héten érkező adatról még az is elképzelhető egyes londoni elemzők szerint, hogy negatív lesz. A Morgan Stanley elemzői mínusz 0,1 százalékot várnak. Más londoni elemzők sem várnak sokkal többet, a konszenzus plusz 0,2 százalék. Az inflációs adat azért is különösen érdekes, mert a jövő heti kamatdöntést is befolyásolhatja. Egy nagyon alacsony, pláne negatív inflációs adat jó indoknak tűnhet a kamat további csökkentésére. A Monetáris Tanácsnak persze azt is mérlegelnie kell majd, hogy az infláció hosszú távú trendjét előrejelző maginfláció jóval magasabb szinten van az pillanatnyi infláció szintjénél, amelyet a hatósági energiaárak csökkentése húz le. Éppen ezért valószínűleg attól sem kell igazán tartani, amitől dezinflációnál hagyományosan tartani szoktak, hogy mindenki halasztja a fogyasztásait és beruházásait az árak további csökkenése reményében – hiszen pontosan lehet tudni, hogy kifejezetten a hatósági energiaárak csökkenéséről van szó. Az inflációs adattal egy időben jön majd a hazai negyedik negyedéves GDP-adat is.

Egy napot ülésezik a héten a parlament csütörtökön, két gazdasági jellegű törvényről lesz végszavazás: a „bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól”, illetve „a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról”. Az igazán izgalmas az lenne, ha a képviselők szavazhatnának – annak részleteinek megismerése után – a paksi hitelszerződésről is. A miniszterelnök ígérete szerint ez is meg fog történni, de nem biztos, hogy csütörtökön.

A hét közepén, szerdán Startup állásbörze és konferencia lesz, Startup Day néven. A rendezvényre ingyenes a belépés, az álláskeresők mellett a reménybeli vállalkozókat is várják, kerekasztal-beszélgetések, előadások is zajlanak majd. Ugyancsak a héten, szombaton rendezi az év legnagyobb beltéri borkóstolóját szervezi a Borjour - 180 borászat állít majd ki a Millenáris két csarnokában, ám ez már belépődíj köteles rendezvény.