Milliárdokért vásárolta magát az Apple

Az Apple napi grafikonja (Nasdaq)
Vágólapra másolva!
14 milliárd dollárért vásárolt vissza saját részvényeket az Apple az elmúlt két hétben, ezzel folytatódott a korábban meghirdetett részvény visszavásárlási program.
Vágólapra másolva!
  • Az Apple összesen 12 milliárd dollárért vásárolt saját papírokat gyorsíttott részvény visszavásárlási program keretében, ahol főleg nagyobb befektetési bankoktól vásárolta vissza részvényeit. További 2 milliárd dollárért azonban a közvetlen piacon vásárolt az Apple.
  • Ezzel folytatódik az eredetileg 60 milliárd dollárosra tervezett részvény visszavásárlási program.Az Apple ezzel a körrel egyébként ebből már 40 milliárd dollárnál tart.
  • Ha pedig az osztalék fizetéseket is figyelembe vesszük (15,7 milliárd dollár másfél év alatt), akkor több mint 55 milliárd dollárt juttatott vissza részvényeseinek az Apple
  • Ahogyan Tim Cook kiemelte a Wall Street Journalnek, "nem csak beszélnek arról, hogy mennyire hisznek a cégben, hanem tettekkel is próbáják bizonyítani ezt".

Jó ha tudod!

Azt azonban fontos kiemelni, hogy a részvényvisszavásárlási programok inkább a részvényesek megjutalmazásáról, semmint a menedzsment példátlan elkötelezettségének demonstrálásáról szólnak. A részvények visszavásárlásával ugyanis csökken a forgalomban lévő részvények száma is, így az egy részvényre jutó nyereség (EPS) értelemszerűen emelkedik, ami az aktuális tulajdonosok számára kedvező, mivel így nagyobb arányban részesednek majd a vállalat nyereségéből.

Az Apple napi grafikonja (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu