Vágólapra másolva!
A Népszabadság információja szerint az FHB és néhány takarékszövetkezet tulajdonában lévő Magyar Takarék Zrt. volt az egyetlen, amely pályázott a Takarékbank állami részvénycsomagjára.
Vágólapra másolva!

A Magyar Takarék Zrt. az egyetlen, amely ajánlatot adott be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Posta Takarékbankban lévő többségi tulajdonoscsomagjára - értesült a Népszabadság. A takarékszövetkezeti szektor ezáltal közvetve az FHB-csoport érdekeltségébe kerülhet a lap szerint.

Az MFB és a Posta pénteken csak annyit árult el, hogy a pályázati tájékoztató első részét három szereplő vette át, közülük kettő fizette be az ajánlati biztosítékot, de csak egy ajánlat futott be a Takarékbank részvényeire. Azt nem árulták el, hogy ki tette az ajánlatot. Az FHB az MTI megkeresésére nem kívánt reagálni a Népszabadság információjára.

A Magyar Takarék Zrt.-t tavaly májusban jegyezték be akkor még Alpendorf Management Zrt. néven, és csak egy részvényese volt, egy gárdonyi magánszemély, Mihálovits Tamás. A társaság jegyzett tőkéjét idén január 30-án emelték valamivel több mint 1 milliárd forintra. A Népszabadság szerint jelenleg az FHB és néhány takarékszövetkezet érdekeltségébe tartozik.

Az FHB Jelzálogbank csütörtökön jelentette be, hogy a Magyar Takarék Zrt.-ben 25 százalékos részesedést szerzett azzal, hogy 252 millió forinttal megemelte a cég tőkéjét. A tőkeemelés a cégadatbázisban még bejegyzés alatt volt, így nem tudni, hogy az 1 milliárdban már benne volt-e az FHB tőkéje, de a 25 százalékos részesedési arány arra utal, hogy igen.

Az MFB-Posta közös értékesítési bizottsága február 12-ig értékeli a befutott ajánlatot, és ha megfelel, akkor március 20-ig tervezik megtárgyalni az adásvétel részleteit. Az MFB 35,54, a Posta 19,31 százalékos tulajdoni aránnyal bír a Takarékbankban, amely a hazai takarékszövetkezeteket fogja össze.

A kormány tavaly decemberben jelentette be, hogy kiszáll a Takarékbankból. A hír meglepő volt, mivel a takarékok kvázi-államosítását megvalósító törvényt csak tavaly nyáron fogadták el. Abban benne volt, hogy az állam kiszáll, amint visszafordíthatatlannak látják a "pozitív folyamatokat", de arra nem sokan számítottak, hogy ez a pont már decemberben eljön.

Az eladás hírével megkerestük decemberben az ügy érintetteit, és ők úgy látták, hogy a nemzetközi tender "vakítás", valójában egy társaságnak kedvezhetnek. A forrásaink akkor a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó FHB-t jelölték meg legnagyobb esélyesnek.

Az ügynek alighanem lesz még folytatása, mivel a takarékszövetkezetek döntő többségét összefogó, Demján Sándor-vezette Országos Takarékszövetkezeti Szövetség pert indított az állam ellen. Az OTSZ magyar bíróságokon, az Alkotmánybíróságon és ha kell, az Európai Bíróságon is perre megy azért, mert szerintük jogtalanul szorították háttérbe a takarékokat a Takarékbankban.

Kövesse az Origót Facebookon is!