Vágólapra másolva!
Az elmúlt napok pocsék teljesítménye után ma jó a hangulat a legtöbb ázsiai tőzsdén az EKB mai kamatdöntő ülése előtt. A japán Nikkei kivételével emelkedni tudtak a részvényindexek, melyeket az is segíthetett, hogy az USA börzéin zárásra mérsékelték veszteségeiket a tőzsdemutatók.
Vágólapra másolva!
  • Enyhült a nyomás ma az ázsiai tőzsdéken, és a részvényindexek legtöbbje kissé korrigálja az elmúlt napok eséseit. A befektetők vélhetően optimistán várják az EKB mai kamatdöntő ülését, melytől azt várják, hogy az elmúlt hónapok alacsony inflációs adatai után a jegybank további lazításról fog beszélni. Ez a pénteki amerikai munkaerőpiaci adatokkal kisebb megnyugvást hozhatna a piacokra.
  • A legjobban az ausztrál S&P/ASX 200 teljesített 1,2 százalékos megugrásával, amit a kedvező makroadatoknak is köszönhet. Az ausztrál külkereskedelmi mérleg 468 millió ausztrál dolláros többletet mutatott decemberben (várt: -200 millió dollár), míg a kiskereskedelmi forgalom fél százalékkal bővült havi alapon.
  • A többi piacon a dél-koreai Kospi 0,9 százalékot, a hongkongi Hang Seng 0,6 százalékot ugrott, a Nikkei viszont lemaradt társaitól, és 0,2 százalékot esett. A kínai piac péntekig zárva tart, így a Shanghai Composite nem tud profitálni a jobb hangulatból.
  • Amerikában a záráshoz közeledve mérsékelték veszteségeiket a főbb részvényindexek, az S&P 500 így csak 0,2 százalékos, a Nasdaq fél százalékos mínuszban zárt, a Dow Jones pedig stagnált. A befektetők hangulatát a vártnál gyengébb ADP adat, és a kedvező ISM szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzserindex is alakíthatta.
  • A gyorsjelentési szezon is folytatódott tegnap, a Twitter a vártnál jobb számokkal rukkolt elő. A 242,7 millió dolláros bevétel, és a részvényenkénti 2 centes profit is meghaladta az elemzői várakozásokat. Ennek ellenére 18 százalékot zuhant a részvény piaczárás után.
  • A nap nyertesének kétségkívül a Green Mountain Coffee számított 45 százalékos száguldásával, amit annak köszönhetett, hogy a Coca Cola 10 százalékos részesedést vásárolt a cégben, és egy 10 éves együttműködési megállapodást kötöttek.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu