Vágólapra másolva!
A Richter húzza vissza a magyar tőzsdét a vártnál lényegesen gyengébb gyorsjelentése után, ellenben az OTP és a Mol erősödni tud. Míg Nyugat-Európában kisebb mínuszban állnak a vezető tőzsdék.
Vágólapra másolva!

Gyengüléssel kezdett a Richter, miután a cég a vártnál lényegesen gyengébb negyedéves számokat tett közzé. Nettó profit szintjén közel 60 százalékkal vétette el a várakozásokat, de az üzemi eredmény is közel 50 százalékkal lett gyengébb az elemzői prognózisoknál. Egyelőre azonban nem túl nagy a mínusz, 1,4 százalékkal halad lefelé az árfolyama.

A többi magyar blue-chip viszont szépen nyitott, az OTP 0,5 százalékkal, míg a Mol 0,3 százalékkal emelkedik néhány perccel a kereskedés megkezdése után. A Magyar Telekom egyelőre nem mozdult tegnapi záróáráról.

A forint tegnapi nagyobb erősödését követően 309 körül ingadozik az euróval szemben, míg a dollár/forint jegyzések 228,6-nál, míg a CHFHUF 252,9-nél ingadozik.

Nyugat-Európában kisebb csökkenéssel kezdtek a börzék, 0,3 százalékos mínuszok láthatóak.