Jól fogytak a Swatch órái

Swatch árfolyama (Zürich)
Vágólapra másolva!
Remek évet zárt tavaly a világ egyik legnagyobb óragyártója, a Swatch. A svájci társaság a vártnál nagyobb mértékben növelte profitját nagy részben az órái iránti növekvő keresletnek köszönhetően, és az idei évre is egészséges növekedésre számítanak. 
Vágólapra másolva!
  • Az operatív profit 2,31 milliárd svájci frankra emelkedett 2013-ban az egy évvel korábbi 1,97 milliárd svájci frankról. Ezzel sikerült megverni az elemzői várakozásokat is, mivel a szakértők 2,07 milliárd CHF-es nyereségre számítottak.
  • A nettó profit egy év alatt 20 százalékkal, 1,92 milliárd svájci frankra ugrott (várt: 1,658 milliárd svájci frank).
  • A profitnövekedés nagy részben az árbevétel 9,1 százalékos emelkedésének köszönhető. A cég árbevétele 8,82 milliárd svájci frankot tett ki tavaly, amire nyomást helyezett a svájci frank tavalyi erősödése.
  • A tavalyi eredményeket javította a Tiffanytól kapott 400 millió svájci frankos kártérítés, amit szerződésszegésért kellett fizetnie az amerikai ékszerforgalmazónak.
  • A vállalat "egészséges” növekedésre számít idén, és közlése szerint jól indult az éve, mivel januárban kiemelkedő volt a kereslet az órái és ékszerei iránt. Nick Hayek vezérigazgató még januárban közölte, hogy kétszámjegyű ütemben növelhetik árbevételüket idén, elsősorban a növekvő kínai keresletnek köszönhetően.
  • A kedvező eredményeknek köszönhetően megemeli osztalékfizetését a cég, és a tavalyi eredmények után 7,5 svájci frankos osztalékot fognak fizetni részvényenként a tulajdonosoknak. 2012-ben 6,75 svájci frankos volt a papíronkénti osztalék.
  • A kedvező eredményekre 4,6 százalékos pluszban nyitott a részvény.
Swatch árfolyama (Zürich) Forrás: Bloomberg, Investor.hu