A fejlesztési tárca vitatja Demjánék állítását

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint kifejezetten a kisebbségi tulajdonos takarékszövetkezetek érdekeit védi, és közvetlen tulajdonszerzését részesíti előnyben a TakarékBank tavaly augusztusban elfogadott alapszabálya. Ez a részvényesi körön kívül álló befektetők számára lényegesen szigorúbb tulajdonszerzési feltételeket ír elő.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) szerint tagszervezetei érvénytelennek tekintik a TakarékBankban lévő állami részesedések értékesítésére kiírt pályázatot, és ha a kiírók nem minősítik azt érvénytelennek, magyar és akár európai uniós fórumokhoz fordulnak jogorvoslatért.

Az NFM szerint hónapokkal a pályázat január 3-i megjelenése előtt nyilvánosak voltak a fő szabályok, minthogy azokat a bank 2013. augusztus 27-én elfogadott alapszabályában rögzítették. Az alapszabálya deklarálta a takarékszövetkezetek elővásárlási jogát, és lehetővé tette számukra, hogy lényegesen (ötvenszer) kedvezőbb áron jussanak hozzá a bank részvényeihez, mint bármely más, nem részvényes harmadik személy.

A TakarékBank alapszabályát a részvényesek, többek közt a szövetkezeti hitelintézetek is megszavazták, ezért az OTSZ-nek is tudnia kellett volna: amennyiben saját jogon kíván indulni a pályázaton, rá is a harmadik személyre vonatkozó ajánlati feltételek érvényesek.