Megvan a Microsoft új vezére

Vágólapra másolva!
Satya Nadella lesz a Microsoft új vezérigazgatója, derült ki a cég legfrissebb tájékoztatásából. A Microsoft közleménye alapján a mai naptól tehát már nem Steve Ballmer a vezérigazgató.
Vágólapra másolva!
  • Satya Nadella eddig a Microsoft vállalati és felhőszolgáltatásokkal foglalkozó divíziójának alelnöke volt, így a technológiai óriás végül belső személlyel pótolta a távozó Steve Ballmert. Ballmer ugyanakkor továbbra is a társaság igazgatótanácsában marad.
  • A hírek alapján Bill Gates lemond elnöki pozíciójáról, a jövőben pedig technológiai tanácsadó szerepben segíti majd a Microsoftot. Az új elnök így John Thompson lesz.
  • Az árfolyam 1,5 százalékos pluszba ugrott a kereskedés előtti órákban a hírekre, a befektetők tehát pozitívan fogadták az utóbbi hetekben már többször emlegetett Nadella érkezését, és a bizonytalanság megszűnését a vezérigazgatói pozícióval kapcsolatban.