Vágólapra másolva!
Trendet fordított működésében tavaly az Intersnack Magyarország Kft. A Chio termékeket gyártó vállalat árbevétele 7 százalékkal, 11,3 milliárd forintra nőtt, közölte a társaság az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Tájékoztatásuk szerint két éve igen rosszul érintette a céget a népegészségügyi termékadó – valóban ez az adónem hivatalos elnevezése –, az eladások annyi veszteséget mutattak 2011-ben és 2012-ben, mint amennyi nyereséget a 2000-es évek elején. Több száz millió forintot. Hogy ellensúlyozzák, racionalizálták a működésüket, az eladási adatok javulni kezdtek, veszteségük tavaly 96 millió forintra mérséklődött. Nőttek mind a belföldi, mind a tengerentúli eladások is: az új termékek 13 százalékkal növelték az eladásokat belföldön, illetve jótékony hatással volt a győrszentiváni gyár termelésére a nyugat-európai és tengeren túli országokba irányuló export 22 százalékos emelkedése is. Az alkalmazottak száma 400-ra bővült, közülük 295 állandó, a többi bérelt munkaerő.

Az Intersnack évi 1 milliárd forint értékben több mint 12 ezer tonna gabonát vásárol fel lisztes és extrudált termékei előállításához, és 200 millió forint értékben 190 tonna magyar fűszerpaprikát. A fűszer zömét az Intersnack Vállalatcsoport külföldi gyáraiban használják fel.

A közleményben Merkler Róbertet, az Intersnack Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztat, a magyar piac Európa egyik legalacsonyabb egy főre eső snack-fogyasztását mondhatja magáénak, az adó bevezetése óta folyamatosan zsugorodik, valamint gyengélkednek a magyar Intersnack hagyományos exportterületeinek számító cseh, szlovák, román, bolgár snack piacok, így tavaly különösen nehéz körülmények között tudtak fordítani a cég helyzetén. Ne feledjük el viszont, a nyáron egy teljes hónapon át világbajnokság lesz. Ilyenkor hagyományosan snackel az ember. Az ügyvezető szerint ezért az idén talán megállhat a csökkenés. Az Intersnack Magyarország Kft. pozitív várakozással tekint a tavaly beindult távol-keleti és a skandináv eladásaikra is.