100 ezer forintnyi kárpótlási jegy miatt perli az államot

Vágólapra másolva!
Elköltözött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, legalábbis egy bírósági idézést ezzel küldött vissza a posta a feladónak. Egy befektető kárpótlási jegyeket akarna eladni az államnak, de az már nyolc éve nem vesz ilyet, ezért beperelte az államot.
Vágólapra másolva!

Gagyi Pálffy Attila magánbefektető egy éve beperelte az államot, mert 100 darab, összesen 100 ezer forint címletértékű kárpótlási jegyét nem tudja beváltani, holott a kárpótlási törvény folyamatos teljesítést ír elő az államnak - írta a Napi.hu. Az állam nyolc éve nem vásárol kárpótlási jegyet.

A perben a magyar államot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jogosult képviselni, és a tavaly októberi első tárgyalási napon a minisztérium nevében eljáró ügyvéd kérte a tárgyalás elhalasztását. Arra hivatkozott, hogy készül a kérdés átfogó rendezése. A Napi.hu szerint azonban nem tudni azóta sem többet az ügyről, a befektető csupán egy levelet kapott az Államadósság Kezelő Központtól, hogy a kárpótlási jegyben fennálló tartozást ők nem tartják nyilván.

A mostani második tárgyalási napon az NFM képviselője meg sem jelent, mert a posta visszaküldte a bírósági idézést a feladónak azzal, hogy a "címzett elköltözött". Az NFM helyileg nem költözött el, legfeljebb a postafiók száma vagy az illetékes szervezet címe változhatott.

A Napi.hu szerint 2-4 milliárd forint címletértékű kárpótlási jegyet nem váltottak be.