Magyar cégeket is fenyegetnek a kibertámadások

Vágólapra másolva!
A kiberbűnözők egyre gyakrabban vesznek célba magyar vállalatokat is, ezért tudatos felkészülésre és a kiberbiztonsági incidensek elhárításának begyakorlására lenne szükség, állítja a Deloitte.
Vágólapra másolva!

Egyre több IT-biztonsági kockázattal kell számolnia a vállalatoknak. Ezeknek a támadásoknak a célja ma már kifejezetten a pénzbeli haszonszerzés, ráadásul a többségük már kifinomult, komplex támadás, kommentálja a most megjelent tanulmányt Antal Lajos, a Deloitte Zrt. informatikai biztonság és adatvédelem üzletágának vezetője.

A kiberbűnözők egy része szilárd pénzügyi háttérrel rendelkezik, egyre több és kifinomultabb eszközöket alkalmaz, és a végrehajtott támadások az utóbbi időben világszerte jóval tervezettebbekké váltak.

A hazai cégeket ennek tükrében főként a megfelelő tudással felvértezett szakemberállomány és az esetleges támadásokat szimuláló incidensgyakorlatok hiánya miatt fokozott veszély fenyegeti - figyelmeztetett a szakember. Hozzátette, a lemaradás az infrastruktúrában kevéssé érzékelhető ugyan, de az alkalmazások fejlesztésében, a folyamatok összehangolásában még gyakoriak a biztonsági hiányosságok.

A legfontosabb lépés a hazai cégek számára a tudatos gondolkodás erősítése és annak megértése lenne, hogy a gyenge informatikai biztonságnak a vállalat adataira, működésére és pénzügyeire nézve is komoly következményei lehetnek. Fontos, hogy a cégek több figyelmet és erőforrást biztosítsanak szakembereikre, beleértve a továbbképzésüket is.

Nem elég ugyanakkor csak a megelőzésre figyelni, hiszen még a legbiztonságosabb rendszereket és a legéberebb vállalatokat is érheti támadás - mutatott rá Antal. Éppen ezért jó előre ki kell dolgozni a támadások esetén követendő eljárásrendet - jogi, műszaki, üzleti, szervezeti és marketingterületen egyaránt.