Mindenkitől lemaradt a forint

Vágólapra másolva!
Nem tudta megtartani csütörtök délután szerzett "erejét" a forint, az euró-forint árfolyam pénteken vészesen emelkedett, és újabb rekordot döntött 314 közelében. Estére egy picit magára talált azért a forint, de így is csúnya ez a hét.
Vágólapra másolva!

17:45 - Kicsit fellélegezhetünk

  • Kora estére az euró árfolyama visszatért a dél körüli szintekre, de még mindig 312 közelében mozog, azaz nagy fordulat azért nem állt be a helyzetben. Igazán lényeges hír - mármint ami kifejezetten minket érintetene - nem látott napvilágot.
  • Érdekes módon a budapesti részvények viszont távolról sem teljesítettek gyengén, sőt, kiemelkedtünk a mezőnyből ma.
Az euró-forint árfolyam alakulása pénteken. Forrás: Investor.hu
  • A forint még így is messze a leggyengébben teljesítő európai feltörekvő piaci deviza, még a rubelnél is gyengébb a mai produkciónk, pedig Oroszországban napvilágot látott még egy váratlanul gyenge GDP-adat is. A globális feltörekvő piacokat tekintve egyébként egyedül a chilei peso teljesített rosszabbul.
Forrás: Investor.hu
  • Ha nagyjából ezeken a szinteken fejezné be a hetet a forint, akkor egy hét alatt 7 forintot emelkedett az euróárfolyam (múlt pénteken 304-nél tért nyugovóra). Ez még azzal együtt is kirívó, hogy a mai, napközbeni mélyponton még durvább volt a helyzet. Utoljára hasonló intenzitású heti elmozdulást tavaly nyáron láttunk.
Az euró-forint árfolyam alakulása az elmúlt hetekben. Forrás: Investor.hu
  • A nemzetközi piaci hangulatot látva drasztikus javulásról nem beszélhetünk a környezetben, az amerikai részvényindexek is eséssel kezdték a napot. Európában napon belül azért tetszetős fordulat állt be a fontos európai részvényindexekben. Jövő héten valószínűleg így is hasonlóan kiélezett lesz a forint helyzete.

12:40 - Itt az új mélypont

  • 314 felett ütött új mélypontot a forint az euróval szemben, ez megint nagyjából kétéves mélypont
  • A nemzetközi tőkepiaci hangulat is egyre borúsabb, a német DAX -1,8 százalékos esést mutat, pedig reggel még enyhe pluszokat is láthattunk. Az amerikai részvényhatáridők is vaskosabb esést vetítenek előre nyitásra.
  • Érdekes módon a magyar tőzsde egyelőre még kimaradt az újabb eladói hullámból.
  • Bár az elmúlt pár évben azért voltak ennél nagyobb elmozdulások, a 3 százalék feletti kilengés már egyértelműen szokatlan.
Forrás: Investor.hu
  • A mai gyengülésben megint Matolcsy György szavai játszhatnak szerepet, mert a kormány és a jegybank szoros szövetségét hangsúlyozta. Ez azért nem szerencsés, mert a török krízis egyik fő eleme a jegybanki függetlenség hiánya.
  • Orbán Viktor ma reggeli nyilatkozatában igyekezett a függetlenség képét erősíteni.
  • Pleschinger Gyula kapta ismét az ellensúly szerepét, ő a Bloomberg szerint úgy nyilatkozott, hogy ha a körülmények szükségessé teszik, megteszi a jegybank a megfelelő lépéseket. A jegybanknak akkor kell közbelépni, ha a forint árfolyama a középtávú inflációs célt fenyegeti. Ezzel együtt Pleschinger szerint sincs nyomás a jegybankon, hogy elkapkodott döntést hozzon.
  • Közben sorra érkeznek a borúlátó elemzői jóslatok a forintra, de ebben semmi meglepő nincs, az ilyen helyzetekben általában ez történik.
  • Pánikszerű jegybanki akciótól ezzel együtt nem tartanak a nagy bankházak, a Bank of America elemzése szerint 340-es euró-forint árfolyamig a jegybank nem kényszerül kamatemelésre.
  • Ezzel együtt a most látott turbulenciák szinte biztosan az MNB kamatvágási ciklusának végét jelzik. Vagy pedig sokkal gyengébb forintra kell felkészülnünk.
Forrás: Investor.hu

10:50 - Ismét gyengül a forint

  • Tovább gyengül a forint, 311,9 körül járnak már az eurójegyzések.
  • Reggel 309 alatti is megfordult még az euró-forint ároflyam, de azóta trendszerű gyengülés bontakozott ki.
  • A csütörtökön felállított, 312,5 körüli csúcs (a forint szempontjából mélypont) még nem esett el, de vészesen közelít hozzá az árfolyam.
  • A forint az egyik leggyengébben teljesítő deviza kelet-európában, egyedül a rubel gyengült ma hajszálnyival többet.
Az euró-forint árfolyam napon belüli alakulása. Forrás: Investor.hu
  • Az Orbán Viktor által is kiemelt figyelemmel követett török líra is gyengülő pályán mozog.
  • A forintra ma Matolcsy György és Orbán Viktor szavai is hatást gyakorolhattak, a jegybank konferenciáján Matolcsy a kormány és a jegybank között fennálló szoros szövetséget hangsúlyozta, mígy Orbán Viktor arról beszélt, hogy a magyar gazdaság kiemelkedően stabil.
  • Orbán reggeli rádiós interjújában igyekezett kiemelni, hogy a forint árfolyamának alakulása a jegybank hatáskörébe tartozik, amivel a jegybank függetlenségét igyekezett hangsúlyozni.
  • A nemzetközi hangulat egyelőre nem tükröz pánikot, de reggel óta folyamatosan romlani látszik. A vezető európai tőzsdék ismét lefelé szánkáznak, a német DAX már 1 százalékot esett.
Az euró-forint árfolyam alakulása az elmúlt hónapokban. Forrás: Investor.hu