Nagyot menetelt Budapest

Vágólapra másolva!
Némileg enyhült nap végére a nyomás az európai piacokon, de így is jókora mínuszban zártak a fontosabb tőzsdék, a magyar tőzsde azonban mit sem törődött ezzel, és 1 százalékos pluszban zárt.
Vágólapra másolva!

A magyar piac ugyanakkor kimászott a mínuszokból, és a BUX végül 1,8 százalékos pluszban zárt. Főleg a Mol volt erős ami 3,7 százalékot erősödött zárásra, de a Magyar Telekom is 310 forintos záróárával igen nagyot ugrott.

Az OTP és a Richter valamelyest halványabb pluszokkal zárt a blue-chipek közül, a Danubius viszont 5 800 forintos záróárával 6,4 százalékot menetelt. Ezt elsősorban a gyenge forinttal lehet magyarázni, ami 314 felett is járt az euróval szemben, ugyanakkor nap végére már 312 közelébe tért vissza.

Európában végül 1 százalék körüli mínuszok születtek, pedig napközben a DAX még 2 százalék feletti bukóban is járt. Valamelyest így enyhülni látszik a nyomás, de az elmúlt két hétben látott teljesítményét aligha teszik majd el emlékbe az árfolyamok emelkedésére játszó befektetők. A DAX közel 7 százalékot esett történelmi csúcsa úta, és az S&P 500 is 1850 közeléből 1780-ig gurult le.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu