Elfogták a halottnak hitt csaló bankárt

Vágólapra másolva!
Megkerült Aubrey Lee Price, az a 47 éves, sikkasztással vádolt egykori bankár, aki azt próbálta elhitetni a külvilággal, hogy öngyilkos lett. Az exbankár 17 millió dollárral lépett meg, és csak azon bukott el, hogy illegálisan festette az autója szélvédőjét.
Vágólapra másolva!

Price egy közúti ellenőrzés során került a rendőrök látókörébe Georgia államban, mert nem volt szabályos az autója szélvédőjének színezése. Amikor igazoltatták, hamar kiderült, hogy az FBI által is körözött szélhámos akadt horogra.

Price korábban a Montgomery Bank & Trust in Ailey igazgatójaként 115 befektetőtől gyűjtött be összesen 40 millió dollárt, ám a pénzt nem a megbízás szerinti befektetésekre fordította, hanem saját számláin helyezte el, és ott próbálta fialtatni.

A hatóságok becslése szerint 17 millió dollárt vitt magával, amikor 2012-ben eltűnt a színről, mert kiderült a sikkasztás. A családjának másfél évvel ezelőtt azt mondta,Guatemalába megy üzleti útra. Pár nappal később azonban levelet írt, amelyben közölte, megbánta, amit tett, és öngyilkos lesz: kiugrik egy hajóból Florida partjainál.

Egy floridai bíróság nem sokkal később halottnak is nyilvánította, mert kiderült, hogy Price búvárok által használt nehezékeket vásárolt, majd nem sokkal ezután egy köztéri kamera felvételén az látszott, hogy valóban felszáll egy tengerre kifutó kompra.

Ehelyett a valóságban új életet kezdett, megváltoztatta a külsejét, vállig érő haj, szakáll és bajusz mögé rejtőzve bujkált.