Vágólapra másolva!
Elutasította a British Airways anyacégének, az IAG-nek a felvásárlási ajánlatát az Aer Lingus, ír fapados. A brit óriásvállalat Európa egyik legnagyobb repterén, a Heathrow-n kívánt volna további pozíciókat szerezni a terjeszkedése érdekében. 
Vágólapra másolva!
  • Az Aer Lingus igazgatótanácsa tegnap elutasította az IAG felvásárlási ajánlatát. A hivatalos megfogalmazás szerint a döntéshozók úgy vélik, hogy a brit légitársaság ajánlata alulértékeli az Aer Lingust és a benne rejlő növekedési lehetőségeket. Magyarán, az ír fapados keveselte a kínált vételárat.
  • Bennfentes források szerint az IAG részvényenként 2,2 eurót ajánlott a nála tízszer kisebb vállalatért a vasárnapi ajánlatában. Ez bő 20 százalékkal volt magasabb az Aer Lingus pénteki záróárfolyamánál, és nagyjából 1,16 milliárd euróra értékelte a céget.
  • Csak összehasonlításképp, Európa harmadik legnagyobb légitársaságának számító IAG piaci kapitalizációja 12,1 milliárd eurót tesz ki.
  • Az IAG amiatt vetett szemet az ír fapadosra, mert a jelenlétét szerette volna növelni a brit piacon. Az Aer Lingus ugyanis értékes helyekkel rendelkezik Nagy-Britannia legnagyobb és legforgalmasabb repülőterének számító Heathrow-n, ahol a harmadik legnagyobb légitársaságnak számít a jelenlét alapján.
A British Airways légitársaságnak a londoni Heathrow repülőtéren veszteglő repülőgépei Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

  • A felvásárlás révén pedig az IAG leányvállalatának, a British Airwaysnek a pozíciója tudott volna erősödni a reptéren, ahol. már így is 48 százalékos részesedéssel rendelkezik. Iparági szakértők szerint az Aer Lingus kiválóan illett volna az IAG brit portfóliójába.
  • A nagyobb légitársaság ugyanis tovább kíván terjeszkedni, és elsősorban az USA-ba és Ázsiába kívánnak újabb járatokat indítani.
  • Az IAG ugyanakkor valószínűleg nem fog meghátrálni, erre is utal, hogy közölték, nem zárják ki a jövőben egy újabb ajánlat lehetőségét.
  • Bármilyen jövőbeni lehetséges ügylethez a Ryanairrel is meg kell majd egyeznie a kérőnek, mivel az ír fapados közel 30 százalékos részesedéssel rendelkezik az Aer Lingusban. Ezen túl az ír állam is 25 százalékos tulajdoni hányadot birtokol az Aer Lingusban, akik olyan biztosítékokat kérhetnek a vásárlótól, hogy a lehetséges felvásárlás után is fennmaradnak a cég Írország és Nagy-Britannia közötti járatai.
  • Az IAG érdeklődésére egyébként 9 százalékot ugrott tegnap az Aer Lingus árfolyama, mivel hivatalosan csütörtökön erősítették meg az ajánlattevést az érintettek. A visszautasítás hírére viszont ennek az előnynek nagy részét elveszítették zárásra a részvények, melyek ma 2 százalékos pluszban mozognak.
  • Az IAG befektetői sem szomorkodnak különösen az elutasítás miatt, így a cég részvényei ma 1,3 százalékkal emelkednek.
Aer Lingus napi grafikon (Dublin) Forrás: AmiBroker, Investor.hu