Jobban nőtt Kína, mint hitték

Vágólapra másolva!
A korábban közöltnél magasabb volt a tavalyi kínai GDP - közölte a kínai statisztikai hivatal az adatok átszámolása után. 
Vágólapra másolva!
  • Meglepő hír látott ma reggel napvilágot Kínából. Az ottani statisztikusok ugyanis átszámolták a kínai gazdaság tavalyi különböző adatait, ami után közölték, hogy a korábban kalkuláltnál 3,4 százalékkal magasabb volt a GDP-bővülés 2013-ban - írja a Financial Times.
  • Ennek oka, hogy találtak még 1,92 ezer milliárd renminbi (nagyjából 308 milliárd dollárnak megfelelő) figyelembe nem vett gazdasági teljesítményt. Külön érdekesség, hogy ez az összeg nagyobb a tavalyi szingapúri GDP-nél.
  • A hírek szerint a szolgáltató szektort érinti elsősorban a módosítás, mivel az átszámolt adatok után ez a szektor nagyobb mértékben járult hozzá a GDP-hez, mint korábban hitték. Eszerint a szektor részaránya a teljes gazdasági teljesítményben 46,9 százalékos volt a korábban kalkulált 46,1 százalék helyett.
  • A lépés pedig csak felerősíti a kínai statisztikák megbízhatóságával kapcsolatos aggodalmakat. A kínai statisztikai hivatal ugyanis nem a nemzeti standardokat alkalmazza a GDP számolása során, ami miatt folyamatosan nagy szkepticizmussal fogadja a külföld az onnan érkező makroadatokat.
  • A kormány közölte, hogy a módosítás a 2014-es GDP növekedési adatokat nem fogják módosítani. A mostani lépés tükrében ne tegyünk rá sok pénzt, hogy ez valóban így is lesz.