2015-ben is szárnyalhatnak a tőzsdék

Vágólapra másolva!
Nagyon nagy eséllyel jövő évben is elárasztják pénzzel a piacokat az ázsiai és európai központi bankok, ennek köszönhetően pedig hatalmas rali várható a részvénypiacokon. Az eddigi lazító intézkedések már az elmúlt években is hatalmas bikapiacot eredményeztek, a kínai, a japán és az európai gazdaságok lassuló növekedéssel folytatott harca során további hatalmas pénzmennyiségek érkezhetnek a befektetők zsebébe. De hogy befolyásolja mindezt a zuhanó olajár és az orosz válság? Mindezt figyelembe véve melyik régió hozhatja a legnagyobb hozamokat 2015-ben? 
Vágólapra másolva!

Míg Amerikában a Fed már a kamatemelés gondolatával játszik, a világ több jelentős gazdasága komoly harcokat vív a lassú gazdasági növekedéssel és a növekvő deflációs veszélyekkel. Ez több országban és az Európai Központi Bank szintjén is olyan további monetáris lazításhoz vezethet, ami még további likviditással látja el a piacokat.

A jövő évi kilátásokról a Reuters 250 elemző véleményét kérdezte meg, az eredmény pedig nem is lehetne optimistább. Kiderült ugyanis, hogy véleményük szerint mind a 17 vizsgált részvény index emelkedni fog, és egyedül a kanadai index fog 10 százaléknál kisebb mértékben szárnyalni.

Az 1 060 milliárd dollárt kezelő Amundi stratégiai vezetője, Eric Mijot szerint két jelentős faktor is ebbe az irányba mutat. A szakértő szerint az erősen zuhanó olajár következtében egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a globális gazdaság 3 százaléknál nagyobb mértékben tud növekedni, és a jegybankok által keltett likviditás is ugyanebbe az irányba mutat.

Az egyre olcsóbb olaj több szinten is a gazdasági növekedés irányába hat, hiszen az egyre alacsonyabb energiaköltségek a termelést is olcsóbbá teszik, az olcsóbb termékek pedig a fogyasztás mértékét fogják jelentősen megdobni. Nagyon jó példa erre a légitársaságok esete, ahol a szektor üzemelési költségeinek közel harmadát teszik ki az üzemanyagra fordított kiadások.

Amennyiben bízunk a piacok ilyen mértékű emelkedésében, az Investor Trader rendszerén keresztül is szép hozamokat érhetünk el, hiszen itt a világ összes fontosabb piacát elérhetjük. Természetesen nem csak egyedi részvény vásárlásokkal profitálhatunk a várható mozgásokból, hanem akár számos certifikát, ETF vagy befektetési alap megvásárlásával is jelentős profitok üthetik a markunkat.

Jó évnek néz elébe Európa

De az sem mellékes, hogy az olajár az eurozónát deflációs spirálba is taszíthatja, mégis, a Societe Generale európai részvény stratégia vezetője, Roland Kaloyan szerint 2015-ben jelentős növekedés állhat elő. Úgy véli, hogy a strukturális reformok, a monetáris politikai változások, a beruházási tervek, és a gyengébb fizetőeszköz az év során meg fogja hozni az eredményét.

Nem elhanyagolható az Európa komoly kereskedelmi partnerének számító Oroszországot sújtó gazdasági válság sem, ami ugyancsak komoly kockázatot jelent az európai részvénypiac számára.
Ennek ellenére a megkérdezett elemzők szerint az európai részvényeket magába foglaló STOXX Europe 600 13 százalékot emelkedhet év végéig, az európai blue-chip-ekből képzett STOXX 50 pedig 14 százalékos növekedésre számíthat.

A fejlődő országok is örülhetnek jövőre

Egy másik felmérés szerint a megkérdezett közgazdászok kétharmada úgy véli, hogy a lassuló kínai gazdasági növekedés miatt a kínai központi bank márciusig újra kamatot fog vágni. Ez a lépés jövő év végéig 12 százalékos emelkedést eredményezhet a Shanghai Composite Indexben.

Bár az sem elhanyagolható tény, hogy a lassuló gazdasági növekedés ellenére is 40 százalékot tudtak emelkedni a kínai részvények árfolyamai, miközben olyan régiós versenytársaik, mint India, nem tudtak ilyen növekedést bemutatni.

De az Indiában és Brazíliában várható kormányzati reformok megnyithatják az utat a külföldi befektetőknek, akik az ottani részvényárfolyamokat is fellendíthetik.

Az USA és a britek más úton járnak

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az amerikai központi bank, a Fed és a Bank of England is emelni fogja az alapkamatot jövő évben. Ezt viszont csak akkor tehetik meg ezek az országok, ha már egészen biztosak abban, hogy ezzel a lépéssel nem rontják el a részvénypiacaikon kialakult kedvező képet. Ennek folytán a szekértők az amerikai és angol részvény árfolyamok esetén is 10 százaléknál nagyobb mértékű emelkedését várnak. Bár az is igaz, hogy a gyenge kínai makro adatok és infláció még kérdéseket vethet fel a lehetséges kamatemelések időpontját illetően.

Ne feledkezzünk meg az óvatosságról!

Nagyon fontos azonban, hogy tisztában legyünk ezek természetéből fakadó bizonytalanságaival, nevezetesen, hogy ezek képtelenek előrejelezni az olyan sokkokat, amik alapvetően módosíthatják a 2015. év alakulását.

Elmondható továbbá az is, hogy az olyan esetekben, amikor szinte minden felmérés a piacok emelkedését vagy csökkenését várja, könnyen előfordulhat, hogy pont az ellenkező irányba történik egy nagyobb mozgás. A túlzottan egy irányba mutató várakozások ugyanis nem szoktak sok jóhoz vezetni, és akár könnyen a visszájára is fordulhatnak.