Százmilliárdokban mérhető a magyar cégek adóhiánya

magáncsőd, csődeljárás, egy német férfi fogja a fejét, miután tornádó pusztította el lovasfarmját Tönisvorst városban
Vágólapra másolva!
Idén az első három negyedévben az adóellenőrök a bevallás utólagos ellenőrzésére 24 523 cégnél végeztek vizsgálatot, és 15 396 társaságnál, azaz csaknem kétharmaduknál (63 százalékuk) derült ki, hogy a törvényben megszabottnál összesen mintegy 515 milliárd forinttal kevesebb adót vallottak be, közölte a feketelista.hu. A megállapított hiány 19 százalékkal nagyobb a tavalyinál.
Vágólapra másolva!

Az adóhatóság negyedévenként nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a listáját, amelyek adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja a 100 millió forintot. A harmadik negyedévi listán összesen 158 cég szerepel – az első negyedévben 103, a másodikban 112 vállalkozás volt érintett. Ennek az adózó körnek „köszönhetően” e cégek a harmadik negyedévben közzétett tartozása 90 milliárd forint volt. Ebből 42 milliárd forint az adóhiány, és 48 milliárd forint azok jogkövetkezménye – adóbírság, késedelmi pótlék összege.

Többségük budapesti kft.

Az adóhiányos cégekről közzétett listák nemcsak az adófizetési morált, hanem a társaságok gazdasági, működési körülményeit is jellemzik. Nem véletlen, hogy a listán lévők között alig találni működő céget. Az érintett 158 társaság közül 138-cal szemben különböző hatósági eljárás van folyamatban: 103 cég adószámát már törölték, 10 társaság adószámát felfüggesztették, 23 vállalkozás pedig kényszertörlési eljárás alatt áll. (Két cégnek a végelszámolása van folyamatban). A listán szereplő cégek mintegy kétharmada (109) fővárosi címen van bejelentve, amelyből szinte valamennyi – 158-ból 153 cég – korlátolt felelősségű társaság, mindössze egyetlen részvénytársaság és két betéti társaság került a nagyok közé, közölte a feketelista.hu.

Rekord

Az adóhiány nagyságát tekintve a lista élén 2,258 milliárd forinttal a budapesti Elektronika 24 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll, de ehhez hozzá kell még számolni a jogkövetkezmények 2,241 milliárd forintra rúgó összegét is: így teljes tartozása 4,5 milliárd forintot tesz ki. A második helyen az apátfalvai Meat-eximp Kft. áll 2,046 milliárdos adóhiánnyal, ám a jogkövetkezmények összege is 3,421 milliárd forint, és így 5,467 milliárdos tartozásával méltán kerülhetett volna az első helyre. A feketelista.hu közleményében hozzáteszi, hogy ha tovább olvassuk a névsort, kiderül, hogy a hatodik helyet is ez a társaság foglalja el: más ellenőrzésekkel további 978 millió forint adóhiányt tártak fel nála, és a jogkövetkezmények erre még „ráhúztak” 1,816 milliárd forintot. Ha ezeket is hozzáadjuk az előzőekhez, horribilis összeg, 8,262 milliárd forint jön ki. Az apátfalvai cég ezzel az adóhiánnyal minden bizonnyal „rekordot” állított fel.

Nőttek a tartozások

Az adóhatóság harmadik negyedév végi teljes nyilvántartásában egyébként 1 657 138 adós neve szerepel, ők összesen 2353,5 milliárd forinttal tartoznak. Az egy évvel korábbihoz képest az adósok száma 2 százalékkal, a tartozások összege viszont 17 százalékkal nőtt.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az adóhatóság 1 171 560 magánszemélytől is várja 187,7 milliárd forint adó befizetését.