Kik lehetnek a karácsonyi bevásárlási láz nyertesei?

karácsony
Vágólapra másolva!
Igencsak jól teljesítnek az utóbbi időben az amerikai kiskereskedelmi vállalatok, a szektor részvényeit tömörítő XRT ETF is történelmi csúcsot ért el. Ráadásul ma indul a karácsonyi bevásárlási szezon, ami további erőt biztosíthat a szektornak. A vásárlási lázból most mi is profitálhatunk az XRT ETF-en keresztül.
Vágólapra másolva!

Ahogyan azt korábban is írtuk, mintegy 140 millió karácsonyi vásárlóval számítanak a hétvégére, miután ma, azaz fekete pénteken startol a nagy bevásárlási láz. Mindennek eredményeképpen pedig jókora forgalom elé néznek az amerikai kiskereskedők, akikre most igencsak megéri rápillantani, hiszen árfolyamuk meghatározó szinteken tartózkodik.

XRT: Történelmi csúcson

93 dollárnál történelmi csúcsot ért el a kiskereskedelmi vállalatokat tömörítő XRT ETF. A 2008 vége óta emelkedő trendben mozgó árfolyam legutóbb az 50 hetes mozgóátlagot törte át. Ráadásul az MACD indikátor vételi jelzést adott, ami további erősödés mellett szólhat.

Az elmúlt hónapokban igen gyors ütemben emelkedett az árfolyam, így nem elképzelhetetlen egy kisebb korrekció sem. Ekkor a 89 dolláros szint, majd a 85 dollárnál húzódó 50 hetes mozgóátlag és az emelkedő trendvonal kettőse nyújthatna menedéket.

XRT heti grafikon (NYSE Arca) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Az utóbbi néhány hétben komoly erőt demonstrált az XRT. A meghatározó mozgóátlagok legyűrése után áttörte a 90 dolláros történelmi csúcsnak számító szintet, majd ezt visszatesztelve ismét erősödésbe kezdett. Ez természetesen nagyon pozitív jel, hiszen a 90 dolláros ellenállás közeléből rendszeresen lepattant az ősz folyamán az árfolyam.

Némi óvatosságra inthet az RSI indikátor túlvettsége. Visszaeséskor a 90, majd a 89 dolláros szint nyújthatna menedéket. Ezeket letörve még a 87, illetve 85,5 dollár körül húzódó mozgóátlagokban bízhatna az árfolyam.

Amennyiben kitartana a jó széria, úgy az emelkedő háromszög magasságából számítható 100 dolláros szintet vehetné célba elsőként. Az elmúlt hetekben mutatott teljesítmény, illetve az MACD emelkedő trendje reményt adhat az erősödés folytatódására.

XRT napi grafikon (NYSE Arca) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

BEST BUY: Kitört a csatornából

Az XRT által tömörített vállalatok közül is érdemes lehet kiemelni az elektronikai termékeket árusító Best Buy-t, hiszen igen fontos technikai szinten jutott túl. Október 1-én a "Pattanás előtt a Best Buy” című Vonalzó hírlevelünkben már felhívtuk a figyelmet a részvényre, ezután nem sokkal a trendcsaatorna aljáról megpattanva felfelé vette az irányt.

Igencsak kedvező, hogy kitört az év eleje óta tartó emelkedő trendcsatornából az árfolyam. Ez a remek harmadik negyedéves eredmények hatására sikerült, melyet a karácsonyi bevásárlási szezon tovább javíthat.

Az RSI indikátor az XRT-hez hasonlóan túlvettséget jelez, ami leginkább az utóbbi napok megugrásának köszönhető. Amennyiben gyengülés állna be a papír árfolyamában, visszatesztelhetné a csatornatető, illetve a 36 dolláros szint kettősét.

Best Buy napi grafikon (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Jelenleg a 45 dolláros markáns ellenállást célozhatná meg az árfolyam, melyet az elmúlt öt évben csak egy fals kitörés erejéig tudott maga mögött hagyni. Az indikátorok emelkedő trendje további erősödés mellett szól. A 45 dolláros szint azonban markáns ellenállásnak számít, így ez kulcsszerepet játszhat a későbbiekben.

Best Buy heti grafikon (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu