Nem hozott áttörést a PannErgy negyedéve

Vágólapra másolva!
Nem túl meggyőző negyedéven van túl eredményességi szempontból a PannErgy, persze ezt nem is vártuk a nyári uborkaszezonban. A tavalyinál gyengébb teljesítmény nem fest jól, persze sok fog múlni a kulcsfontosságú utolsó negyedéven, ezen számok hiányában még nem dőlt el semmi.
Vágólapra másolva!

Nem szolgált kiugró eredménnyel a PannErgy a harmadik negyedévben, ami persze nem meglepő, hiszen a nyár inkább uborkaszezonnak számít a távhőpiac szempontjából. Bár az árbevétel összességében magasabb lett az egy évvel korábbinál, ez teljes egészében az ingatlanokhoz kapcsolódó (átfolyó bevételek) tételeknek köszönhető.

Forrás: Investor.hu

Miskolcon bár valamivel több hőt tudott értékesíteni a vállalat az árbevétel mégis minimálisan alacsonyabb lett, mint egy éve. Míg Szentlőrincen kevesebb energiát adott el a vállalat a távhőhálózat korszerűsítése miatt, a bevétel csak 1 millió forinttal lett alacsonyabb.

Forrás: Investor.hu

Üzemi eredmény és EBITDA soron a tavalyinál alacsonyabb értéket produkált a társaság az árbevételnél nagyobb mértékben emelkedő közvetlen költségek, és az alacsonyabb egyéb bevételek miatt. A tavalyi harmadik negyedévben utóbbinál egy nagyobb EU-s támogatás kifizetéséből származó elhatárolt bevétel dobta meg az eredményt. Így az EBITDA a tavalyi 99 millió forint után csak 17 millió forint lett.

Forrás: Investor.hu

Az eddig általunk is komoly kockázatnak tartott finanszírozási oldalról enyhült a nyomás a múlt héten. A győri projekttel kapcsolatban egy nagyjából 5,5 milliárd forintos hitelkeretre írtak alá megállapodást az Eximbankkal, így a rövidtávon jelentős külső forrásigény nagy része biztosítottnak látszik. Ezzel ugyanis a győri projektre prognosztizált 8,5-9 milliárd dolláros költségvetés nagyjából 60 százaléka van fedezve a hitelkerettel, míg 22 százaléka vissza nem térítendő támogatással, a maradék rész pedig saját forrásból finanszírozza a cég. A PannErgy várakozásai szerint még indén megindulhat a második geotermikus kút fúrása Győr közelében.

Nagy áttörést nem láthattunk a PannErgy harmadik negyedévében (persze szezonális okok miatt nem is vártunk). Ugyanakkor a továbbra is magas költségszint miatt látunk kockázatokat arra vonatkozóan, hogy az éves EBITDA prognózisunk tartható lesz-e. Erről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.

Kulcsfontosságú lesz azonban a negyedik negyedév, hiszen az eredménytermelés szempontjából ez az igazán meghatározó időszak a PannErgynél. Az idei fűtési szezontól már a második fázis is üzemel Miskolcon, ami emeli az eladott mennyiséget.

Bár a harmadik negyedéves számok nem sikerültek fényesen, ebből egyelőre messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni. Úgy gondoljuk, hogy a részvények továbbra is jelentősen a feltételezhető reális értékük alatt mozognak. Az árfolyam jelenleg kisebb pluszban tartózkodik, 334 forintnál.

A PannErgy árfolyama Forrás: Investor.hu, AmiBroker