Három sokkoló szám a munka világából

Veres Rita, az AON Hewitt Magyarország ügyvezető igazgatója
Veres Rita szerint a HR-szakma jókora lemaradásban van a munkaerőpiaci változásokhoz képest.
Vágólapra másolva!
Húsz éven belül a ma meglévő pozíciók ötven százalékát kiváltja a technológia. És ez csak az egyik.
Vágólapra másolva!

Ezekben a percekben zajlik az AON Hewitt konferenciája, ahol a jövő munkahelyéről tartanak előadásokat, vitafórumokat és workshopokat. Veres Rita, az AON Hewitt hazai ügyvezető igazgatója rögtön a bevezető előadásban három nagyon kifejező adattal sokkolta a közönséget.

Veres Rita szerint a HR-szakma jókora lemaradásban van a munkaerőpiaci változásokhoz képest. Forrás: (C) 2014 Rokolya Photography { http://rokolya.com }/Zsolt Rokolya

Az első szerint a technológia húsz éven belül kiváltja a most meglévő munkahelyek felét.

A második arról szól, hogy tíz mai óvodás közül heten fognak olyan munkakört betölteni, ami ma még nem létezik.

A harmadik pedig azt állítja, hogy a Standard & Poor's 500-as listáján húsz év múlva 75 százalékban olyan cégek szerepelnek majd, amelyeknek ma még a hírét sem hallottuk.

Forradalmi változások

Veres Rita szerint a társadalomban ma zajló változások egyenértékűek az írás feltalálásának jelentőségével, ezért az alkalmazkodáshoz minden korábban magától értetődőnek tekintett axiómát meg kell kérdőjelezni.

"A munkaerőpiaci változásokhoz való alkalmazkodásban a HR-eseknek bizonyára kulcsszerepük lesz majd" - mondta Veres Rita, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a HR-világát az utóbbi években mintha elkerülték volna a valódi áttörést hozó innovációk.

Innovációra van szükség

"Olyan mértékű átalakításokra van szükségünk, amelyek a vállalati kultúra gyökeréig hatnak" - fogalmazott a szakember. "Napról napra születnek új munkakörök, újfajta elvárások, újfajta szkillek. Nekünk, HR-eseknek rengeteg dolgunk van, hogy lépést tudjunk tartani ezzel a tempóval" - mondta Veres Rita.

Robotok és AI

Szintén a konferencia előadói között volt Jon Ingham, nemzetközileg elismert menedzsment-tanácsadó, a Stratégiai Emberierőforrás-menedzsment Blog szerzője. Ingham szerint a munkaerő világát a következő évtizedben két tényező, a humanoid robotok illetve a mesterséges intelligencia fogja fenekestül felforgatni.

"Robotokat eddig is használtak a munkahelyeken, ám a humanoid robotokhoz nem kell átalakítani magukat a gépeket, a csarnokokat vagy a munkaállomásokat. Jelentőségük abban áll, hogy egy az egyben be tudnak állni, és pótolni tudnak egy betanított munkást" - mondta John Ingham.

Gyors megtérülés

Korábban ezeknek a robotoknak az ára megfizethetetlenül magas volt, ma azonban körülbelül 20 ezer dollárért beszerezhető egy ilyen humanoid robot. "Ha pedig azt vesszük, hogy ez a szerkezet onnantól kezdve heti hét nap, napi huszonnégy órában dolgozni tud, szakszervezetek és munkahelyi szerelmi problémák nélkül, mindenki könnyedén kiszámolhatja, hogy milyen rövid idő alatt megtérül a kezdeti befektetés" - fogalmazott a szakember.