Vágólapra másolva!
Kissé borongós a hangulat az európai tőzsdéken a pocsék japán GDP-adat után, így a hazai börzén is inkább a mínuszok dominálnak. A blue-chipek kivétel nélkül gyengülnek, ellenben a forint tartja jó formáját.
Vágólapra másolva!
  • Japán recesszióját mutató GDP-adatok után kissé borús a hangulat az európai tőzsdéken, ahol 0,1-0,4 százalékos mínuszban mozognak a részvényindexek. A rossz hangulat az amerikai börzékre is átragadhat, és 0,3 százalékos gyengüléssel kezdődhet majd a kereskedés a tengerentúlon.
  • Ezek után a hazai tőzsdén sincs kicsattanó öröm, a BUX 0,6 százalékkal esik, amivel kissé lemaradt régiós társaitól. A forgalom azonban ismét nagyon alacsony a BÉT-en, nem sokkal dél után alig haladta meg az 1 milliárd forintot.
  • A piaci hangulatra kifejezetten érzékeny OTP 0,3 százalékos csökkenésével a 4000 forintos szint alá esett vissza, és a reggel érkezett céláremelés sem tud rajta segíteni.
  • A blue-chipek közül a Magyar Telekom van a legrosszabb formában 1,4 százalékos esésével (343 forint), de a Mol is 0,6 százalékkal csökken, amivel a fontos 12 ezer forintos szint alatt mozog (11 990 forint). A RIchter 0,3 százalékos mínuszt szedett össze, mivel a 3700 forintos támasz segíti, és megfogta az esését.
  • A forint viszont jó formában van, és egyhavi csúcsa körül, 305,8-nál mozog az euróval szembeni árfolyama. Az USDHUF244,6-nál található.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu