Fordulat előtt a viszki-óriások

Vágólapra másolva!
2009-től kezdve remekül teljesített a szeszesitalgyártás két nagyágyúja, a Johnnie Walkert gyártó Diageo, és a Jack Danielst készítő Brown-Forman. Az utóbbi évben mindkét részvény történelmi csúcsot ért el, innen kezdve viszont korrekcióba kezdtek. Azonban mostanra igen bíztató jeleket fedezhetünk fel a chartokon, melyek révén akár újabb csúcsot is felállíthatnak a részvények.
Vágólapra másolva!

DIAGEO: Megtörte csökkenő trendjét

2009 óta emelkedő trendben mozog a brit Diageo árfolyama, sőt augusztusban új történelmi csúcsot állított fel 2100 penny, azaz 21 font közelében. Innen viszont korrekcióba kezdett, melynek folyamán 1700 penny közeléig csúszott vissza a papír. Itt viszont egy dupla alj formálódott, ami trendfordító alakzatnak számít.

A heti grafikon igen kedvező technikai képet fest, hiszen az árfolyam éppen kitört a csökkenő trendcsatornából, ráadásul az 50 hetes mozgóátlagot is sikerült legyűrnie. Mindezek mellett még az MACD is vételi szignált adott, ami kedvező előjel lehet a papír számára.

Diageo heti grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Rendkívül pozitív jelzés, hogy nemrégiben sikerült áttörnie több mint egy éve tartó csökkenő trendvonalát a Diageonak. Ráadásul ezzel párhuzamosan a 200 napos mozgóátlagot is legyűrte az árfolyam, ami tovább növelheti az optimizmusunkat. A további emelkedést az 50, illetve 200 napos mozgóátlagok közelgő aranykereszt szignálja támogathatja.

Az erősödést elsőként az 1900 pennys ellenállás nehezítheti meg, ezt legyűrve viszont 2050 penny felé vehetné az irányt. Amennyiben sikerrel venné az akadályokat, úgy a későbbiekben akár a történelmi csúcsának számító 2150 pennys szintet is elérhetné.

Némi aggodalomra adhat okot, hogy az RSI indikátor közel tartózkodik a túlvett zónához. Ezt érdemes szemmel tartani, hiszen hasonló magasságokba érve rendre árfolyamcsökkenés következett az elmúlt hónapokban. Ebben az esetben az 1800 penny körül húzódó mozgóátlagok, illetve a csökkenő trendvonal szolgálhatna támaszként. Ezek letörése viszont igencsak negatív jel volna, ami jelentősen elrontaná a technikai képet.

Összességében kedvező hozam-kockázat aránnyal állunk szemben, hiszen ha sikerül legyűrni az 1900 pennys szintet a papírnak, akkor akár kétszer nagyobb hozamra is szert tehetünk, mint a kockáztatott összeg.

Diageo napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

BROWN-FORMAN : Történelmi csúcsához közelít

Szépen teljesít az elmúlt években a Diageo amerikai szektortársa, a Brown-Forman (szavazati joggal nem rendelkező részvénye). Leginkább a Jack Daniels whiskey-ről ismert vállalat 2012 közepe óta egy emelkedő trendcsatornában haladt. Ebből 2014 elején sikerült kilépnie, és egészen 96 dollárig menetelt, amely történelmi csúcsának felel meg.

Az elmúlt hetekben visszatesztelte a korábbi csatornatetőt, ám ezt az 50 hetes mozgóátlag is megerősítette, így sikerült elrugaszkodnia. A támaszok ráadásul a 61,8 százalékos Fibonacci-szinttel is egybeestek, így egy tökéletes korrekciónak lehettünk szemtanúi. Az azóta eltelt hetek erősödésének folyamán egy fontos ellenállást is sikerült áttörnie.

Az MACD indikátor ráadásul vételi jelzést adott, amely további emelkedésre utalhat. Ebben az esetben kísérletet tehetne történelmi csúcsának megdöntésére, majd ezt maga mögött hagyva a 102, illetve 105 dollárnál található Fibonacci-szintek felé vehetné az irányt.

Elképzelhető azonban, hogy túl nagy falatnak bizonyul a 96 dolláros szint. Ekkor ismét a csatornatető, illetve az 50 hetes mozgóátlag kettőséről felpattanva lendülhetne erősödésbe.

Fontos még megjegyezni, hogy december 4-re várható a Brown-Forman gyorsjelentése. A gyorsjelentések legtöbbször komoly árfolyammozgásokat okoznak, így ezek jelentős kockázatokat hordoznak magukban.

Brown-Forman "B” sorozatú részvény heti grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu