Hasít a biztosítógigász

billion in taxpayer money on an "as needed" basis. (AP Photo/Mark Lennihan, file)
Vágólapra másolva!
Az amerikai AIG igen szép negyedévet zárt a szeptemerrel záruló elmúlt három hónapban. A hétfőn közzétett jelentés szerint jelentősen növekedett a biztosító társaság üzemi eredménye, ezzel egy időben pedig a korábban megkezdett saját részvény vásárlások folytatását is bejelentették.
Vágólapra másolva!

Az AIG gyorsjelentése szerint a bíztató nyári események után a biztosító-társaság adózás utáni üzemi eredménye 23 százalékot növekedett éves szinten. A hétfői jelentés alapján mind adózott üzemi eredményben, mind részvényenkénti profitban sikerült felülteljesíteni az elemzői konszenzust. A vállalat menedzsmentje ezzel egy időben 12,5 centes részvényenkénti osztalékot is bejelentett, ami megegyezik az előző negyedévben közreadott értékkel.

Forrás: AIG, Investor.hu

A növekedést támogathatta, hogy a nettó prémiumok 3 százalékkal növekedtek a vagyonbiztosításoknál, 15 százalékkal az élet és nyugdíjbiztosításoknál és 5 százalékkal a kereskedelmi biztosítások esetén. Ezzel egy időben pedig a vállalat kombinált mutatója102-ről 101,6-ra tudott csökkenni. (A kombinált mutató 100 értéke alatt a társaság több díjat szed be, mint amennyit károkra kifizet.)

A vállalat vezetése emellett bejelentette, hogy folytatja saját részvény vásárlását és további 1,5 milliárd dollárnyi visszavásárlást tűzött ki, az a 3,4 milliárdnyi részvény mellé, amit a vállalat az idei év során eddig visszavásárolt.

A hírek hatására a vállalat részvénye több mint egy százalékos pluszban nyithat.

AIG napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu