Döntött a kormány a buszok e-útdíjáról

autóbusz
Budapest, 2014. május 28. Városnéző autóbusz a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot ábrázoló dekorációval. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Nem kell 2015-től útdíjat fizetni a buszoknak. Varga Mihály vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában azt mondta, erről már kormánydöntés is született.
Vágólapra másolva!

Korábban az Origó is megírta: a csütörtöki kormányülésen szó volt a buszok esetleges e-útdíjáról. Csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóosztálya megerősítette az Origónak, hogy a kormányülésen szóba került az autóbuszok e-útdíja, de kormánydöntés még nem született róla.

Nem kell e-útdíjat fizetni a buszoknak 2015-től. Forrás: MTI/Jászai Csaba

A kormányszóvivői irodában szintén csütörtökön azt mondták, csak arról adnak tájékoztatást a sajtónak, amiről már döntött a kormány.

Egyébként az Origónak nyilatkozó buszosok nem lepődtek volna meg, ha buszokra is kiterjesztik a kilométer arányos elektronikus útdíj fizetést.