A versenyjogi megfelelés attitűd is

Melbourne, 2014. november 4.
Zak Purton zsoké utolsóként érkezik a célba Admire Rakti nevű lovával az ausztrál lóversenyen, a Melbourne-kupán a melbourne-i Flemington lóversenypályán 2014. november 4-én. A ló a célba érkezést követően összeesett és elpusz
A tiszta verseny alapfeltétele az elemi jártasság
Vágólapra másolva!
Mint arról a múlt héten beszámoltunk, a Gazdasági Versenyhivatal túlnyomó többségben, az esetek 70 százalékában kis- és középvállalatokat bírságol. Ennek oka sokkal inkább a tudatlanság, az információhiány, semmint a szabálykerülés.
Vágólapra másolva!

Két és fél évvel ezelőtt, 2012 májusában a Gazdasági Versenyhivatal a kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok vezetői körében reprezentatív felmérést végzett a versenytörvény ismeretével kapcsolatban. A cégvezetők 78 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ismeri a versenytörvényt, ezen belül a kisvállalatok 74, míg a nagyvállalatok 83 százaléka. A vállalat méretével lineárisan nő a tájékozottság, a nagy cégek vezetőinek – saját bevallásuk szerint – majdnem 20 százaléka mégsem ismeri a versenytörvényt.

A tiszta verseny alapfeltétele az elemi jártasság Forrás: MTI/AAP/Tracey Nearmy

A cégvezetők 77 százaléka vélte úgy, hogy a versenytörvény előírásai az ő vállalkozására is vonatkoznak, és 86 százalékuk állította azt, hogy a működésében figyelembe veszi a versenytörvény rendelkezéseit. A remek statisztikát azonban kissé elcsúfítja, hogy sok olyan vezető is állította, hogy betartja a versenytörvényt, aki a kérdezőbiztosnak nem felelt arra a kérdésre, ismeri-e egyáltalán.

Ez misszió

Ennek előzménye, hogy 2010-ben Joaquín Almunia versenyjogi biztos Brüsszelben az Amerikai Kereskedelmi Kamara ülésén kiemelte, a versenyhivataloknak – multifunkcionális szervek lévén – nagy hangsúlyt kell fektetniük erre a kérdésre. Egyfajta missziós tevékenységet kell ellátniuk, amelynek keretében a versenymechanizmus, a versenyfelügyeleti elvárások megfogalmazásával segítik a piaci szereplők eligazodását. Ez az álláspont egyértelmű paradigma-váltást jelentett a korábbiakhoz képest. 2011 nyarán a Bizottság kiadott a compliance-szel kapcsolatban egy brosúrát, Compliance matters címmel.

A brosúra szerint kulcsfontosságú

  • a világos stratégia, ezen belül az általános kockázat és az egyedi kitettség meghatározása, a stratégia határozott kommunikálása, illetve a felső vezetők nyílt és hosszú távú elkötelezettsége a megfelelési stratégia mellett,
  • az alkalmazottak hivatalos elfogadó nyilatkozatai, a megfelelési erőfeszítések figyelembevétele a személyzeti értékelés keretében, ezen belül a megfelelő belső jelentéstételi mechanizmusok,
  • a folyamatos frissítés, tanácsadó és képzési kapcsolattartó pontok, valamint
  • a monitoring és az ellenőrzés.

Tiszta körvonalak

A Versenyhivatal elérhetővé tette a vállalkozások számára ezt az anyagot. A célcsoport először a vállalkozói szektor volt, de a hivatal idei kapcsolódó kampánya már a teljes lakosságnak szól. A GVH azt tapasztalta, hogy minél nagyobb egy vállalkozás, annál alaposabb, mélyebb ismeretekkel rendelkezik a versenyszabályokról, ezért most elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokra összpontosított. Ehhez a vonatkozó tagszervük, a GVH Versenykultúra Központja együttműködést írt alá a Magyar Ügyvédi Kamarával, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamarával és a Magyar Könyvelők Országos Egyesületével, illetve a Magyar Könyvvizsgálói Kamarával. Megállapodtak a Transparency International Magyarország Alapítvánnyal (TI), amelynek keretében a TI elkészítette a nemzetközi és hazai versenyjogi vállalati megfelelési programok összegzését, a KKV-k körében felmérést végzett, és összegyűjtötte a témában létrejött legjobb gyakorlatokat. Az intézmény a hazai kutatás során összesen 1000 cégnek juttatta el a kérdőívét. Ezt sajnos mindössze 71 vállalkozás töltötte ki, így a felmérés nem tekinthető reprezentatívnak.

A GVH célja a VKK-n keresztül megvalósuló kampánnyal a felvilágosítás volt. Miért szükséges a verseny, mire való és miért jó? Hogyan járul hozzá a társadalmi jólét emeléséhez, a gazdaság élénkítéséhez? Mire valók a versenyszabályok? Mire kell figyelni a mindennapi működésben? Mi tilos a versenyjog alapján?

Több irányból tájékozódhatunk

A megfelelési kampányhoz kapcsolódóan a GVH két kiadványt is megjelentetett. A Kartellgyanús közbeszerzés? című tájékoztatófüzet célja a közbeszerzések ajánlatkérőinek – például polgármestereknek – tud segíteni abban, miről ismerjék fel és hogyan előzzék meg a kartell- vagy egyéb versenykorlátozó megállapodásokat az általuk meghirdetett közbeszerzéseknél. A Versenyjogi megfelelés brosúra a megfeleléssel kapcsolatos tudnivalókat foglalja össze. Ehhez a honlapon interaktív kérdőív tartozik.

Ugyanakkor a versenyjogi megfelelés nem pusztán jogszabályi kérdés, hanem attitűd. A GVH álláspontja szerint a versenyjog nemcsak a jól felfogott gazdasági érdekek tisztességes, fair érvényesítésén, hanem az általánosan elfogadott etikai normák követésén alapul. A versenyjogi megfelelés egyszerre fedi a jogi és az illeszkedő erkölcsi normák követését. A versenyjogi megfelelés így egy szemlélet: a gazdasági versenyre vonatkozó jogszabályok és normák vállalati gyakorlatba ültetését és követését jelenti.

A hivatal ennek érdekében több szinten próbálja a vállalkozásokat, azok vezetőit, döntéshozóit tájékoztatni, edukálni a GVH hatáskörébe tartozó jogszabályok rendelkezéseiről, a GVH döntéseiről, vagy például a GVH Versenytanácsa által megfogalmazott egyes elvi állásfoglalásokról. Az ilyen jellegű tevékenységek útmutatást adnak a vállalkozások vezetőinek arra vonatkozóan, hogy mely lépések, magatartások felelnek meg a jogszabályi elvárásoknak, és melyek azok, amelyeket a GVH kifogásol és bírsággal szankcionál.

Köszönjük dr. Basa Andrea, a GVH sajtószóvivője segítségét, nélküle ez a cikk nem készülhetett volna el.