A Telekom szűk egymilliárdért perli a BTelt

Vágólapra másolva!
Azt ígérik, fizetnek.
Vágólapra másolva!

944 millió forint szolgáltatási díj és járulékai megfizetésére perli a Magyar Telekom a Business Telecomot (BTel). Az alternatív távközlési szolgáltató cég november 21-én tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy a Magyar Telekom pert indított ellene a Kecskeméti Törvényszéken a tartozásai megfizetése miatt. A tőzsde a társaságot a korábbi közleményeinek pontosítására szólította fel, és 3 millió forint bírságot is kiszabott a BTelre a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályok sorozatos megsértése miatt. A BTel a tőzsde felszólítására közölte, hogy a per 944 millió forint miatt indult.

Felszámolás indult

A BTel tájékoztatása szerint a cég 2014. április 16-án megállapodást kötött egyik befektetőjével, ezek szerint a Magyar Telekommal, a Business Telecom Kötvény I. nevű kötvény későbbi időpontban történő tőke- és kamatkifizetésére. A kötvénytulajdonos a BTel ellen a Kecskeméti Törvényszéken kérelmezte a felszámolási eljárás megindítását. A bíróság a BTel kérelmére a kötvény kifizetésére további 45 napos határidőt engedélyezett, ez még nem telt le. A BTel közölte, hogy a határidő lejárta előtt rendezni kívánja a tartozást.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.