Vágólapra másolva!
Kitart a vételi kedv az európai tőzsdéken, így a hazai piacon is, ahol az OTP és a Mol vezeti az erősödést. Ráadásul a forint is erősödni tud a jó hangulatban.  
Vágólapra másolva!
  • Az európai tőzsdéken tart a tegnapi zuhanás korrekciója, és 0,5-1 százalékos pluszban mozognak az indexek.
  • A hazai börzén is változatlanul kitart a vételi kedv, a BUX 0,8 százalékkal erősödik. A szomszédos piacokon szintén jó hangulat uralkodik, és emelkednek az indexek.
  • Itthon az OTP és a Mol vezeti az erősödést, a bankpapír 1,2 százalékkal (4078 forint), az olajpapír 1,1 százalékkal (11 945 forint) drágul. A Richter viszont csak 0,1 százalékos pluszt szedett össze (3954 forint), a Magyar Telekom pedig 0,3 százalékkal csökken (362 forint).
  • A forint már egy egységet erősödött az euróval szemben, és 309-nél jár az euróval szembeni árfolyama A forint erősödésében szerepet játszik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma reggeli nyilatkozata is, mivel a miniszter kijelentette, erősebb forint lenne kívánatos az év végén.
  • A délelőtti makroadatok viszont nem segíthetik a jókedvet, a Markit által az eurózóna szolgáltató szektorára készített beszerzési menedzserindex ugyanis tovább esett szeptemberben, ami a szektor aktivitásának csökkenését mutatta.
  • A kompozit PMI (mely a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor folyamatait együtt mutatja) tízhónapos mélypontra esett vissza. Ennek oka elsősorban, hogy Franciaországban és Olaszországban egyaránt tovább csökkent az üzleti aktivitás, a német adatok viszont kellemes meglepetést okoztak.
  • Az euró gyengülni kezdett a statisztikák után, és 1,262-ig esett vissza a dollárral szembeni árfolyama.
  • Amerikában szintén vételi kedv alakulhat ki, és 0,4-0,5 százalékos pluszban kezdődhet majd a kereskedés a határidős indexek szerint.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu