Piknik és margherita: a közösségi finanszírozás új fejezete

Robert Mitchell Budapesten

Mindenekelőtt tisztázzunk egy félreértést. Robert Mitchellt szereti a crowdfunding atyjaként emlegetni a média, ez azonban pontatlan. A crowdfundingnak ugyanúgy nincs egyetlen értelmi szerzője, mint a blogoszférának, Robert Mitchell azonban valóban elindított valamit világszerte, feltűnően gyors sikerrel, és ténylegesen ez a szakmai missziója. Azért jött Magyarországra, hogy a crowdfunding egy speciális szegmenséről tartson előadásokat. A Corvinus és a Veszprémi Egyetem után mi a Prezi székházában beszélgettünk vele.

Amiről szó van, a „debt and equity crowdfunding”-ra egyelőre nincs magyar kifejezés. A közösségi finanszírozás azon alfaját jelenti, amelyben egy közösségi projektbe cégek szállnak be támogatóként. Így valódi tőke jelenik meg, nem magánadományok. Bármily különösen hangzik, a kisvállalkozásnál is kisebb cégekben ezáltal kvázi részvényeket szereznek – mindez persze kizárólag többszörös idézőjelben értelmezhető. Korábban is létezett kezdeményezés, amely ezt célozta, de hamvába holt. Robert Mitchell és cégtársai azonban törvényjavaslatként nyújtották be a Kongresszusban. Példátlanul rövid idő, 406 nap alatt sikerült elfogadtatniuk. Mitchell és cége elsősorban a harmadik világbeli vállalkozásoknak segít.

A közösségi finanszírozás egy nagyobb jelenségcsalád része. Inkább erről az oldalról érdemes megközelíteni, vagy keressük benne a hagyományos gazdasági tényezőket?

Igen, feltétlenül rokona a sharing economynak, és a közösségi média felemelkedése nélkül sosem tartana ott, ahol most tart. Egy a huszonegyedik században az egész világon jól ismert gondolat folytatódik benne. De mivel a debt and equity crowdfundingban tőke cserél gazdát, világos lett, hogy szükség van a hagyományos szabályozásra, egyszerűen a szereplők védelme miatt. Sajátos regulációra van szükség, ha tőkét vonnak be egy projektbe.

Robert Mitchell Budapesten Forrás: Vizsy László, Amerikai Nagykövetség

Mi szólhat a közösségi finanszírozás mellett ott, ahol az emberek a saját életmódköltségeiket is nehezen fedezik?

Azért attól még, hogy nyilvános és nyitott, a crowdfunding módszere mindig elsősorban a szereplő saját környezetét mozgatja meg. Mindenkinek leginkább a barátai, az ismerősei fognak adakozni. A mi cégünk tanácsadással is foglalkozik. Van most egy projektünk a Világbankkal Kenyában. Egészen kicsi vállalkozásoknak segítünk, a crowdsourcing módszerével teszteljük az igényeket. Ha a helyi közösség látja az értéket egy bizonyos projektben, és hajlandó apró összegekkel támogatni, a Világbank felkarolja, és sokkal nagyobb összeget tesz hozzá. A harmadik világban hatalmas tere nyílt ennek a modellnek. Az biztos, hogy a kisvállalkozás a gazdaság legkockázatosabb szöglete, senkinek nem tanácsos túl sok pénzt fektetni ebbe, mert a döntő többségük belebukik. Pedig pénz volna rá, nem is kevés, a probléma csak az, hogyan lehet hozzáférni ezekhez: az állami alapoknál annyi a megkötés, a szigorítás, hogy a vállalkozók feladják. A kormány ugyanis nem akar ráfizetni. A debt and equity crowdfunding ezt az átvilágítást is elvégzi. De nagyon sok kontextust figyelembe kell venni ahhoz, hogy eldőljön, melyik országban mi lesz belőle. Ha Magyarországon beindul a közösségi finanszírozás, az egy kifejezetten magyar sztori lesz, ebben biztos vagyok.

Általában milyen projekteknek van esélyük arra, hogy a közösség támogatni akarja őket?

Mi azokat a cégeket keressük meg, amelyeknek a nagy lehetőségre kicsi az esélyük. A mainstream ellentéteként mainstreaknek nevezzük ezeket. Az biztosan nem árt, ha feltűnő, ha vonzó már maga a bemutatkozó videó is. A projekt pedig olyan legyen, amelyik nem tőkeintenzív, és értsük, tudjunk vele azonosulni.

A Kickstarteren a projektek zöme dizájntárgy.

Ez azért van, mert az alapítók egytől-egyig művészek. Nekem is vannak rocker barátaim, akik ott hozták össze egy albumukat, kiválóan alkalmas az ilyesmire. De egyszer csak vállalkozók is elkezdték használni, kicsi kütyüket, konyhai eszközöket, vicces életmódkönnyítő tárgyakat próbáltak megfinanszíroztatni a közösséggel. Tudod, mi a legmenőbb sikersztori a Kickstarteren? Hihetetlen egy tárgy. A Coolest cooler egy külsőre teljesen hagyományos hűtőláda, csakhogy turmixgép, LED-ek, telefontöltő, hangszórók egészítik ki, a videó is olyan, amilyennek lennie kell: bizarr és vicces. A kampányban minden a helyén volt, a nyár elején indították el, épp hogy a július negyediki szokásos nagy kempingelés előtt, és aztán messze túlteljesítették a tervet, sőt ez lett a Kickstarter valaha legnagyobb összeget, ha jól emlékszem, 13 millió dollárt felhajtott kampánya. Egyáltalán nem olcsó, vettem volna, de majdnem 300 dollárba kerül, és az a sanda gyanúm, hogy nem használnám ki, viszonylag ritkán keverek margheritát piknik közben. Viszont sokan igen, és aki nem, annak is az érzelmeire hat.

Van másik kedvencem is. Neil Young panaszkodott, hogy a zenefájl tömörítés legalább olyan felháborító és pusztító, mintha egy festményről eltávolítanánk a színek háromnegyedét, csak azért, mert úgy jobban elfér valahol. Ezért elhatározta, hogy az ezt orvosló Pono lejátszót a Kickstarteren pörgeti ki. Óriási ötlet, teljesen egyetértek vele. Alapíthatott volna egy céget, ehelyett rájött, mi mindent tud hozzátenni a közösség a megoldáshoz. Hogy itt a kickstarterezés a PR és a marketing meghosszabbítása. A projekt széles körben téma lett, sokan beszéltek és beszélgettek róla, sok elkötelezett támogatót toborzott így. Amikor pedig sikerre vitte, kiterjesztette a Crowdfunder nevű oldalra. És mindenkitől, aki adományozott rá a Kickstarteren, megkérdezte, szeretne-e ténylegesen befektetni a márkába. Támogatásból üzletrész, szerintem ez nagyon menő.

Mit tegyen az, akinek nem jön össze a kért összeg határidőre?

Na igen, feltétlenül nézze a kudarc jó oldalát: tett egy próbát a projektje. Minden ötlet, minden vállalkozás találkozik a kudarccal. A vállalkozás tanulási folyamat, ebben pedig a bukás időről-időre elkerülhetetlen. Hasznos ezen túlesni könnyen, gyorsan, az elején. Ilyen visszajelzésnek is nagyszerű a crowdfunding.