Még évekig dőzsölhetünk

Vágólapra másolva!
Ha csak a múltat nézzük, még akár évek lehetnek hátra a nagy tőzsdei menetelés végéig.
Vágólapra másolva!
  • A BTN Research számításai szerint az amerikai S&P500 index leghosszabb "bikapiaca" 1950 óta nem kevesebb, mint 2388 kereskedési napig tarott a 80-as évek végétől mintegy 9 és fél éven keresztül.
  • A mostani, 2009 márciusában indult nagy emelkedés viszont "csak" 1385 kereskedési napja tart.
  • Így ez alapján még közel 1000 kereskedési nap, nagyjából 4 év is hátra lehet a menetelésből.
  • A leghosszabb emelkedés utolsó 1000 napjában ráadásul az S&P500 index még több mint megduplázta értékét.
  • Ami jó hír.
  • Persze csak akkor, ha most is ez történik.
  • De erre nemhogy semmi garancia nincs, de szinte biztos, hogy pontosan nem ismétli meg magát a történelem.
  • Ami nem jelenti, hogy a mostani bikapiac ne tarthatna ki még akár huzamosabb ideig.
  • Kár bedőlni azért ezeknek a statiszikáknak, bár arra jó, hogy emlékeztessen minket rá, hogy hiába tart már régóta a menetelés, amíg nem látjuk a fordulat egyértelmű jelét, meg kell lovagolni a hullámot. Tovább tarthat ugyanis, mint most hisszük.
  • Bikapiacnak egyébként a tőzsdei emelkedéseket hívják, és általában azokat az időszakokat tekintik ilyennek, amikor az index legalább 20 százalékot emelkedik a mélypontjáról.
Forrás: Investor.hu