Ide glutén be nem teszi a lábát

Ők törték meg az átkot, itt korábban minden vállalkozás becsődölt vagy elfáradt

Hadarik Rita és Juhász Krisztina bő egy éve nyitotta meg a főváros egyetlen olyan reforméttermét, ahol a lisztérzékenyek százszázalékos biztonságban érzik magukat: az üzlethelyiségbe egyetlen szemcse glutén sem jut be.

Tényleg ilyen sok a lisztérzékeny?

Feltűnő, hogy tizenhárom hónap alatt a Köles étteremnek masszív törzsközönsége alakult ki, ezzel párhuzamosan folyamatosan érkeznek az új vendégek. Hogy szórólap-osztogatás és reklám nélkül már az első hetekben megtalálták őket a pestiek, a vidékről és külföldről érkező turisták. Az egyik kulcs mindenképpen az étterem profilja. A lisztérzékenység életen át tartó diéta, nem gyógyítható. Aki érintett, a keresztszennyeződéstől, már egy tessék-lássék módon elmosogatott tányértól is rosszul lehet. „Nem elég gluténmentesen főzni – mondja Rita. – Nagy divat most, hogy minden étterem megsüti a saját kenyerét. Csakhogy az a liszt szállong a levegőben, megül bármin, a hiperérzékenyeknek akár öt perc alatt nagyon nagy bajt okozhat. Mi azt vállaltuk, hogy ide glutén be nem teszi a lábát, semmilyen formában, még szendvicset sem hozunk magunknak. Ezek az emberek tudják, hogy hozzánk nyugodtan jöhetnek. Már bíznak bennünk. Ennél hatékonyabb marketing nem létezik.”

A Kertész utcát választották Fotó: Szabó Gábor - Origo

Még mindig a közösségi média

Hatékonyabb nem, de attól még működhet, még ha 2014-ben kissé hihetetlenül hangzik is, hogy egy üzlet teljesen ingyen szerezzen vevőkört a Facebookon. A Köles étterem ötletétől az első munkanapjukig hat hét telt el. „Amikor láttuk, hogy augusztus 22-én biztosan meg tudunk nyitni, létrehoztam a Facebook-oldalt. A nyitásra 2000 lájkolóig jutottunk – meséli Rita –, de nem hidegen és szárazon, hanem hozzá tömegével kaptuk a hálálkodó leveleket lisztérzékeny emberektől, hogy végre valaki gondol rájuk is. Az első nap eljött néhány újságíró barátom, akit még a blogvilágból ismerek, a cikkeikre sokan felfigyeltek. Egy idő után beszállingóztak a turisták is, két hónap elteltével mindenféle nemzetközi cöliákiatérképre feltettek minket. Rengeteg nyitott Facebook-csoportjuk van, ott minden szükséges infót meg tudunk osztani. Sohasem álltunk a kapuban szórólapokkal. Hirdetésre egyszer költöttünk pár ezer forintot, amikor elkezdtük a kiszállítást, az viszont teljesen felesleges volt, úgysem lehet tipizálni a célcsoportunkat lakóhely szerint.”

Csak munkaebéd, mégis igényes

A Köles a lisztérzékeny vendégek mellett a reformkonyha barátainak főz. „Bármennyire imádom a vega ételeket, húsevő vagyok – meséli Rita. – A szélsőséges étrendek nem érdekelnek, sem a paleó diéta, sem más divat, viszont a rozs- és tönkölyliszten kívül itt a reformkonyha minden adottságát meg tudom valósítani. Emellett mi segíteni akartunk, problémát megoldani, és a visszajelzések alapján ebbe teljesen beletaláltunk.”

Megtörték az átkot: itt korábban minden vállalkozás becsődölt vagy elfáradt Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Jóisten térde

Tulajdonosi bőrfotelről, hátradőlésről még nincs, és bizonyára sokáig nem lesz szó, mindketten egész napra állnak bele a feladatokba. Bár van szakácsuk, Rita saját kezűleg főzi a tálak háromnegyedét, Kriszta bevásárol és a gazdasági vonalat viszi. A Köles 30 asztalt tart fenn, jelenleg három alkalmazottal dolgozik. A két tulajdonos közül az egyik nehéz őszt és telet emleget jó néhány fájdalmas pillanattal, a másik azt emeli ki, hogy ezzel együtt is javítottak a rutinon. Azt mondják, egy étterem esetében nem az a befektetés, hogy megnyit, a valódi invesztíció a működés első másfél-két éve. „Mi nyolc hónapig veszteségesek voltunk, aztán talpra álltunk. Voltak napok, amikor sírtunk és kiabáltunk, de az sem ok nélkül történt, sokat tanultunk belőle. Most ott tartunk, hogy nincsenek megélhetési gondjaink. Beszállítókkal nem dolgozunk, a körbetartozásba nem csúsztunk bele, és bár erős a konkurencia a környéken, a profilunk miatt ez sem zavaró. Minden, ami történt velünk, messze felülmúlja az átlagot, és eddig minden sikerült, amit a fejünkbe vettünk. Mintha a Jóisten a térdére ültetett volna bennünket.”

A cégportré első része itt olvasható.