Bevásárol a szoftveróriás

SAP napi grafikon
Vágólapra másolva!
Rekordnagyságú felvásárlást hajt végre az üzleti szoftvereiről ismert SAP, mely 7,4 milliárd dollárt fizet egy amerikai vállalatért. amivel a felhőalapú-szolgáltatások területén kívánnak tovább terjeszkedni. 
Vágólapra másolva!
  • Úgy tűnik, hogy nem csak az Oracle-nél zajlik az élet, hanem a nagy rivális SAP-nál is. A német cég ugyanis történetének legnagyobb felvásárlását hajtja végre, és 7,4 milliárd dollárért kebelezik be a vállalatok költségtervezéséhez hasznos szoftvereket gyártó Concur Technologies társaságot.
  • Az SAP részvényenként 129 dollárt fizet a Concur tulajdonosainak a tegnapi megállapodás szerint. Ez közel 20 százalékkal magasabb a Concur részvényeinek csütörtöki záróáránál, ami tekintélyes prémiumnak felel meg.
  • A német szoftveróriás így kíván tovább terjeszkedni a nagy növekedési potenciállal rendelkező felhőalapú szolgáltatások területén. Az olyan fő területen, mint a hagyományos üzleti szoftverek piacán lassul a növekedés, az itt elérhető bevétel csökkent az elmúlt negyedévekben, és a hosszú távú növekedési stratégiát már nem tudják erre alapozni a vállalatok.
  • Emiatt az SAP mellett az Oracle is egyre nagyobb hangsúlyt kezdett fektetni a felhőalapú szolgáltatások piacára. Az innen származó bevételek folyamatosan emelkedtek az elmúlt negyedévekben, és a második negyedévben már megközelítette a 250 millió eurót. Ez az összeg nagyjából hat százaléka az SAP teljes negyedéves árbevételének, így bőven van még tér a növekedés előtt.
Forrás: Investor.hu

  • A növekedés további megvalósítására kiváló vétel lehet az SAP számára az ezen a területen erős piaci pozíciókkal rendelkező Concur bekebelezése. Az amerikai vállalat szoftvereit és szolgáltatásait 25 millióan használják, és a felhasználóinak jelentős hányada használja az SAP rendszereit is, így jelentős szinergiák nyerhetőek el a felvásárlással.
  • Az SAP az utóbbi négy évben nagyjából 13 milliárd dollárt költött felvásárlásokra, így a mostani ügylet ebben a tekintetben is kiemelkedőnek tekinthető.
  • Az SAP részvényei az üzlet bejelentése ellenére 3,8 százalékot estek. Ebben az játszhat szerepet, hogy a befektetők vélhetően nem örülnek a nagy prémiumnak, amit az SAP fizet a cégért.
SAP napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu