Újabb meglepetés Amerikában

Vágólapra másolva!
A kellemes csalódásért most az American International Group felel, a biztosító a vártnál jobb második negyedéves számokat közölt.
Vágólapra másolva!
  • Az AIG tegnap tette közzé másodi negyedéves gyorsjelentését. A profit felülmúlta a várakozásokat, 3,1 milliárd dollár vagy 2,1 dolláros részvényenkénti eredményt ért el, míg ezek a számok egy évvel korábban csak 2,7 milliárd dollár vagyis 1,84 dollár per részvény volt.
  • A társaság eredményét jelentősen befolyásolja a hatalmas, 370 milliárd dolláros befektetési portfoliójának eredménye, így érdemes lehet a befektetési tevékenység nélküli eredményre külön is koncentrálni. Az ettől tisztított profit is meglepetést okozott, itt 1,25 dollárt ért el részvényenként a várt 1,05 dollár helyett.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
  • A várakozásokat felülteljesítő számoknak több oka is van. Elsőként a vállalat eladta repülőgép lízinggel foglalkozó üzletágát. Emellett a cég több eszközétől is meg kellett válnia, melyre válságot követő mentőcsomag visszafizetése miatt volt szükség. A biztosító egyébként már 2012-ben visszafizette az adósságát, aminek elérése érdekében 75 milliárd dollár értékű üzletrészeitől kellett megválnia, köztük az ázsiai életbiztosítási egységétől.
  • A new yorki társaság második zászlóshajója a negyedévben az élet és nyugdíj biztosítási egysége volt. A működési eredménye itt 2,5 százalékot növekedett előző évhez képest. Ez elsősorban a konkurens MetLife biztosító visszavonulásának, illetve az AIG piaci előrenyomulásának köszönhető.
  • A befektetési tevékenység pozitív eredményéért a 288 milliárd dolláros kötvény portfoliója felel. A nettó profit 13,7 milliárdról 17,4 milliár dollárra emelkedett három hónap leforgása alatt, bár ez még nem realizált eredmény. A negyedév nagy vesztesei a hedge fund típusú befektetések voltak, itt 49 százalékot esett a nettó bevétel a tavalyi eredményhez képest, csupán 67 milliót hoztak az alapok.
  • A legnagyobb nyertes az AIG jelzálog biztosítója, a United Guaranty volt, amely megháromszorozta profitját egy év alatt, 210 millió dollárral járult így hozzá a társaság eredményességéhez.
  • Az AIG ugyanakkor 960 millió dollárt fizethet egy peren kívüli megegyezés keretein belül. A cég befektetői azért perelték a biztosítót, mert a válság előtt szerintük hamis jelentéseket tettek közzé. Az összeg bírósági jóváhagyásra vár jelenleg.
  • A közlemény a piaci zárás után érkezett, az árfolyam mint egy 2,6 százalékkal ment feljebb a bejelentésre, egészen 54 dollárig mentek a részvények.
Az AIG árfolyama Forrás: AmiBroker, Investor.hu