Több támogatásra számíthatnak a kis és közpes gazdaságok

alma dömping
Vásárosnamény, 2012. szeptember 7.
Egy fuvaros leszedi a platón maradt almát az Agrana Juice Magyarország Kft. vásárosnaményi telephelyén 2012. szeptember 6-án este. A sűrítményeket gyártó üzemben almaszüret idején naponta ezerötszáz tonna gy
Emelt szintű támogatáshoz juthatnak a gazdálkodók
Vágólapra másolva!
Húzóágazatnak szánja a kormány a kertészetet és az állattenyésztést a 2020-ig tartó uniós ciklusban.
Vágólapra másolva!

Mindezt Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára mondta el a Magyar Paprika Napja alkalmából tartott konferencián Szentesen. Kiemelte, az ágazatok erősítését az indokolja, hogy sok embert foglalkoztatnak, ezért az agrárium kkv-jának számító kis és közepes nagyságú gazdaságokat „helyzetbe hozná” a kormány, tájékoztatott a politikus. Ennek két módja a támogatás, és az oktatás. Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy a gazdák tudásmegújítására is többet kell fordítani a jelenlegi uniós ciklusban: az a cél, hogy 2020-ra zöldségtermesztésben a termésátlag 35 százalékkal, a gyümölcs-termesztésben 70 százalékkal emelkedjen. Szintén cél, hogy a kistermék-kibocsátás legalább 130 milliárd forinttal nőjön, a feldolgozott termékek értéke pedig 60 milliárd forinttal emelkedjen. Ha így lesz, mondta el a helyettes államtitkár, mind a hazai, mind az exportpiacokra minőségi magyar terméket tudunk küldeni.

Emelt szintű támogatáshoz juthatnak a gazdálkodók Forrás: MTI/Balázs Attila

Jövedelemstabilizáló alapot is létrehoznak

A források felhasználásáról szóló vidékfejlesztési programot a Miniszterelnökség dolgozza ki. Feldman Zsolt szerint hamarosan lesz olyan állapotban, hogy tárgyalni lehessen róla Brüsszelben. A temaikában nagy szerepet játszik majd az unió számára is fontos energetikai hatékonyság, a foglalkoztatás növelésének kérdése, az, hogy általában innovatív és fenntartható technológiát alkalmazzanak a termesztők. E fejlesztési forrásoknál a fiatal gazdáknak külön pénzügyi keretük lesz, tette hozzá. A politikus megemlítette: támogatási forrás áll majd rendelkezésre a meglevő épületek energetikai korszerűsítésére, vagy a termálvizes fejlesztések teljes körére. Fontos sarokpont az öntözés kérdése. Újdonságként jelenik meg a vidékfejlesztési programban a jövedelemstabilizáló alap létrehozása, amely nem természeti kárból keletkező jelentős jövedelemcsökkenések esetén lehet segítség a gazdálkodóknak.

Nagy összeggel támogatják a feldolgozást is

Külön beruházási csomag keretében támogatják majd a természeti károk megelőzését célzó beruházásokat. Segítik a termelői szerveződéseket, minőségbiztosítási rendszereket. A vidékfejlesztési programban a feldolgozás támogatása jelentős forrástöbbletet kap a tervek szerint – mondta a helyettes államtitkár. Hangsúlyozta azt is, hogy a közvetlen támogatások rendszerében megjelentek a termeléshez kötött támogatások, a fiatal gazdálkodók emelt szintű támogatása és a kisgazdaságok egyszerűsített támogatása. A zöldség-gyümölcs ágazat a mostani kalkulációk szerint 10,5 milliárd forint terméshez kötött támogatáshoz jut majd.