Vágólapra másolva!
Visszább vett a magyar tőzsde a reggeli tempóból, az emelkedés már csak 0,3 százalékos a BUX index esetében.
Vágólapra másolva!
  • Ez főleg az OTP-Mol páros szereplésével magyarázható, előbbi a 4 100 forintról visszapattanva 4 064 forintnál, 0,9 százalékos emelkedésben jár, míg utóbbi hiába nézett rövid időre 12 000 forint fölé, jelenleg már ismét alatta, 11 960 forintnál található. Ez persze még mindig 0,5 százalékos emelkedésnek számít.
  • A Magyar Telekom is eljutott 378 forintig, ami új lokális csúcsot jelent, ám innen elgyengült, és 376 forintra, 0,3 százalékos pluszra tért vissza.
  • A Richternek ma még ennyire sem futja, a blue-chipek mezőnyének végén kullog. A 3 924 forintos árfolyama 0,4 százalékos mínuszt jelent.
  • Igazán fontos hír nem érkezett ma a magyar tőzsdei papírokkal kapcsolatban, a londoni tőzsde zárva tartása miatt pedig a forgalom még a szokásosnál is gyengébb. Délig alig 800 millió forint értékben cseréltek gazdát a papírok.
  • Mivel a nyugat-európai piacokon 0,6-1 százalékos mínuszok uralkodnak, így akkora lemaradásról azért nem beszélhetünk, mint amit Lewis Hamilton szedett össze a tegnapi defektje után. Ráadásul ha jön egy kis forgalom a magyar tőzsdére délután (amerikai piacnyitás környékén), az még rendesen megkavarhatja a kártyákat.