Szárnyalt az ingatlanpiac júliusban

zöldövezet, újépítésű családi házak Vecsésen
Azok alkudnak lefelé a legtöbbet, akik családi házat vesznek
Vágólapra másolva!
Olyan eredményekkel zárta hetedik hónapot az ingatlanpiac, mint a válságot követő években csak elvétve, például a 4-5 hónapra átmeneti fellendülést hozó végtörlesztés idején, 2011-2012 fordulóján. A jelenlegi kiváló adatok körül azonban nem találunk ilyen külső tényezőt.
Vágólapra másolva!

A Duna House közleményéből kiderül, hogy a 9200 adásvétel 22 százalékos javulás a bázishoz képest. A teljes idei forgalom megközelíti az 55 ezer tranzakciót, ami 14 százalékos javulás a tavalyi megegyező időszakhoz képest. A kereslet 16 indexponttal elmarad a júniusitól, de továbbra is intenzívnek mondható.

Panel és tégla

Az ország keleti és nyugati felében szinte nem volt különbség a négyzetméterárak között – 128, illetve 129 ezer forint –, de míg Pesten 174, Budán 213 ezer forintot kérhettek el egy négyzetméterért. A 150 napos átlagos várakozási időt azonban jelentősen javították a panelházak lakásai, itt 101 nap türelem a középérték.

A téglalakások négyzetméterára Magyarország keleti részében átlagosan 146, a nyugati részében 189 ezer forint, Pesten 243, Budán 308, a belvárosban pedig 328 ezer forint.

A fővárosi sztárkerület

A budapesti vevők több mint 20 százaléka a 13. kerületbe szeretne költözni, de a maga 17 százalékos keresettségével Zugló, a VI. és VII. kerület is nagyon népszerű.

Alku

A legtöbbet, 8 százalékot a pest megyei családi háztulajdonosoknak kellett engedniük a szerintük ideális árból, de a vevők további 9 százalékkal, vidéken 12 százalékkal lejjebb vitték azt is. A lakások esetében az átlagos alkumérték 5 százalék.

Azok alkudnak lefelé a legtöbbet, akik családi házat vesznek Forrás: ORFK/H. Szabó Sándor

Cél

Több mint minden negyedik érdeklődő – 27 százalék – befektetési célból vett lakást, ők vidéken átlagosan 6,5, Budapesten 13,5 millió forintért jutottak ingatlanhoz. Ugyancsak 27 százalékot tesz ki azok csoportja, akik nagyobba költöztek a jelenleginél, és 22 százalékot azoké, akik életük első saját lakhelyét vásárolták meg. Vidéken a vevők 31 százaléka elsőlakás-vásárló, 18 százalékuk nagyobba vagy kisebbe költözött, illetve ugyanennyien vették befektetési célból az ingatlant.

Méret

Vidéken a 160 négyzetméter fölött vásárlók száma 4 százalék, tavaly a vonatkozó időszakban ez az érték 1 százalék. A megvásárolt ingatlanok 46 százaléka 40-60, 18 százaléka 60-80, 14 százalékban 20-40 négyzetméter közötti. Pest megyében a vevők harmada 60-80 négyzetméter közötti lakást választott, de csak feleannyian – 6 százalék – kerestek 160 négyzetméternél nagyobb ingatlant, mint tavaly.

Budán minden tízedik vevő fizetett ki 40 millió forintnál többet ingatlanra, a vevők mintegy fele 15 millió forint alatt cserélt ingatlant, míg Pesten ez az arány több mint 60 százalék. A favorit méret egész Budapesten 40-60 négyzetméter.