Ők még nem álltak fel az óriási pofonból

áttörés kitörés érzelem düh brutális erő tőzsde
Vágólapra másolva!
Nagyon rég nem látott magasságokba emelkedett ismét az amerikai technológiai részvények mozgását leképező Nasdaq index a napokban. Azonban még most is lehet találni olyan nagy neveket, akiknek az árfolyama még bőven a mindenkori csúcsuk alatt tartózkodik. Ráadásul olyan nehézsúlyú szereplőkről van szó, mint például a Vodafone vagy a Yahoo!.
Vágólapra másolva!

Régi csúcsok közelében a technológia szektor

Több mint 14 éve nem látott magasságokig menetelt a napokban a leginkább a technológiai szektort lefedő Nasdaq Composite részvényindex Amerikában. Utoljára 2000 márciusban volt itt a részvényindex, mielőtt kidurrant volna a dotkom-lufi. Bár úgy tűnik, a technológiai mánia megint fellángolt, még így is akadnak olyan cégek, melyek árfolyama még közelében sincs a 14 éve látott magasságoknak.

Forrás: Investor.hu, AmiBroker

Vagyis nem árt körültekintőnek lenni az egyedi részvényválasztásoknál, még ha egyébként jól teljesítő iparágból is szemezgetünk magunknak. Érdemes lehet szakértő véleményét is kikérni a vásárlás előtt, hiszen még igen komoly és nagynevű vállalatok részvényeivel is nagyot bukhatunk. Lássuk, mi történt a Yahho-val, vagy a Vodafone-nal az elmúlt években.

Yahoo!

Az egyik legismertebb név a listán a Yahoo!-é. Az internetes óriás árfolyama 2000 januárjában járt 120 dollár felett is, míg ma 37 dollár közelében ingadozik. Mindezt úgy, hogy két évvel ezelőtt még 15 dollár környékén is megfordult huzamosabb ideig.

A Yahoo! árfolyama (Nasdaq) Forrás: Investor.hu, AmiBroker

Mások lettek a léptékek is, igaz, hogy árbevétele 2000-ben még csak 1,1 milliárd dollár volt, míg tavaly 4,6 milliárd dollár emelkedett. Nettó profitja pedig a 14 évvel ezelőtti 76 millióról 1,4 milliárdra emelkedett. Ez talán elsőre furcsának tűnhet, hiszen a cég nagyobb lett és magasabb profitot is ér el, mint 14 éve, de egy olyan szektorban, mint a technológia, a befektetők a növekedésre koncentrálnak, az pedig már oda van. Ráadásul a lufi közepette igencsak felfújták az árfolyamot, ami már biztos, hogy nem tükrözte a társaság értékét.

Vodafone

Bár a brit cég részvényei elsődlegesen a londoni tőzsdén forognak, benne van a Nasdaq 100 index tagjai között is. A Vodafone jócskán elmarad a 2000 márciusában látott csúcsától. Ránézve egyébként a cég eredményeire, a 2000-et követő évek óriási veszteségeket hoztak, ez pedig igazolhatja, hogy miért nem tudott az árfolyam a korábbi szintekre visszatérni.

Forrás: Investor.hu
A Vodafone árfolyama (London) Forrás: Investor.hu, AmiBroker

Sirius XM

A Nasdaq 100 komponensek közül a Sirius XM online rádió az, ami a legnagyobb pofont kapta, és még mindig nem tért magához. A cégnek gyakorlatilag újra ki kellett találnia magát és 2004-2005 környékén kicsit fel is szúrt az árfolyam (persze messze nem olyan magasságokig, mint 2000-ben), de aztán érkeztek az okostelefonok és az olcsó rádióstreamek, és újból lefelé szánkáztak a részvények. Azóta megint lehet látni egy emelkedő trendet 2012-től.

A Sirius XM árfolyama (Nasdaq) Forrás: Investor.hu, AmiBroker

Persze meg kell említeni, hogy ha nem évtizedes távlatban nézzük a részvényeket, akkor azért bőven lehetett keresni is ezekkel a papírokkal. A Yahoo! például két év alatt több mint duplázta árfolyamát, de a Sirius XM is nagyot emelkedett az elmúlt két évben.

A Yahoo! árfolyama (Nasdaq) 2013 elejétől Forrás: Investor.hu, AmiBroker
Forrás: Investor.hu