Vágólapra másolva!
A befektetők nyugtalanságát többek között az okozza, hogy Barack Obama engedélyt adott tegnap az iraki légicsapásokra, amire ma délután már sor is került a Pentagon közlése szerint. Ezen túl az orosz-ukrán konfliktus, és az amiatt kialakult szankcióháború is eszkalálódik. Emellett tegnap véget ért a tűzszünet a Hamász és Izrael között, így abban a régióban is újra fokozódik a feszültség.
Vágólapra másolva!
  • Habár délutánra a pozitív tartományban is járt a BUX, végül az utolsó másfél órában már ismét csökkenést mutatott a hazai részvénypiac indexe. A 0,3 százalékos csökkenés elsősorban a 0,6-0,7 százalékos ímnuszban záró OTP-Mol páros játszott szerepet, de a Magyar Telekom is 0,3 százalékos erózióval tér nyugovóra.
  • A nagyobb papírok közül egyedül a Richter (+0,6%) tudott emelkedést felmutatni, ráadásul ehhez közel 1,8 milliárd forintos forgalom párosult, ami duplája az elmúlt 30 kereskedési nap átlagos forgalmának.
  • A pesszimista piaci hangulat ellenére már 313 alatt jár az EURHUF jegyzése, miközben reggel még 316,5 felett is megfordult.
  • Kora délután úgy nézett ki, hogy a DAX is talpra áll, már 9000 pont felett is járt az index, végül záráshoz közelítve ismét becsúszott a meghatározó szint alá a benchmark. Eközben a dél-európai indexek közül az IBEX és a FTSEMIB is emelkedéssel készül zárni.
  • A vártnál nagyobb veszteséget ért el a Monte dei Paschi di Siena a második negyedévben. A bank 179 millió eurós veszteséget mutatott ki, miközben a szakértők 78 millió eurós mínuszra számítottak. A cég eredményeire a nem-teljesítő hitelek után képzett, a vártnál jóval nagyobb céltartalékok helyeztek nyomást. A részvény shortolását augusztus 11-ig megtiltotta az olasz tőzsdefelügyelet, ennek ellenére a papír 7 százalékos mínuszban mozog.
  • Júliusban ismét lehagyta az Audi a BMW-t a luxusautó-eladásokat tekintve. A BMW közel 140 ezer darab luxusautót adott el júliusban, szemben az Audi 144 ezres értékesítéseivel. Az idei első hét hónapos statisztikákat tekintve viszont még mindig a BMW vezet, melynek eladásai rekordszintre, 1,03 millió darabra ugrottak fel, bár a különbség egyre szűkül a két modell között.
  • A fokozódó részvénypiaci aggodalmak miatt a befektetők délelőtt tovább vették a menedékszerepe miatt is kedvelt aranyat. A nemesfém délelőtt háromhetes csúcson, 1322 dolláron is megfordult, délutánra viszont a részvénypiaci hangulat óvatos javulásával minimális mínuszba, 1310 dollárig tért vissza.
  • Az egyre forrongó Közel-Kelet miatt pedig az olaj ára emelkedik, a WTI típusú nyersolaj 0,1 százalékos pluszban, 97,4 dollárnál mozog.
  • A Kínában kialakult botrányok miatt veszélybe kerültek a McDonald's (NYSE) idei évre vonatkozó forgalom-várakozásai. A gyorsétterem-lánc a forgalmának nagyjából stagnálására számít idén, ám ez nem biztos, hogy teljesülni tud – figyelmeztetett a menedzsment. Kínában a McDonald's beszállítójáról derült ki, hogy nem tartotta be a higiéniai előírásokat, ami miatt júliusban már 7,3 százalékos forgalom-visszaeséssel szembesült a vállalat.
  • Rekordmennyiségű, 7,1 milliárd dollárnyi tőke áramlott ki a bóvli kötvényekből a múlt héten. A befektetők leginkább a közelgő kamatemelések és a geopolitikai feszültségek miatt kezdtek szabadulni ezektől az eszközöktől, és inkább a biztosabb eszközök felé fordulni.